Karácsonyi történet

Csendesen szállingózott a hó. Néha szél támadt, felkapott egy marék havat, de csak azért, hogy aztán pár méterrel odébb erőtlenül ejtse le.

Kihalt volt az utca, Szenteste volt. Csak pár embert lehetett látni, ők is sietve lépkedtek, és fázósan húzták be nyakukat a kabátjukba. Kemény december volt.

Néptelen volt a Somogyi utca is, ahol Nagyék laktak. Takaros kertes házuk ablakára jégvirágot rajzolt a fagy, így csak halványan szűrődött ki némi fény a szobából. Nem volt nagy ház, hitelből vették persze, de rendben tartották. Mindig vigyáztak, nehogy megszólják őket.

Nyugodt este volt.

Annál nagyobb volt a sürgés-forgás bent Nagyéknál. A fiatal nő reggel óta a konyhában volt, sütött-főzött, pucolt, sikált. Nagy hasától alig tudott forgolódni a szűkös konyhában, de azért iparkodott. Kis késésben volt, csak éppen most rakta be a sütőbe a vacsorát. Az öreg faliórára pillantott, és kissé megnyugodott. Még csak négy óra, kilencre kész lesz minden, és nyugodtan ülhetnek asztalhoz. Bekiáltott a szobába:

-Jenő, mikor fogod behozni végre a fenyőfát?

Bizony, a kis fenyőfa még ott pihent a kamra sarkában. Csak tagnap vette meg Jenő, talán az utolsó darabot csípte el a piacon. Meg is kapta a magáét otthon, hogy megint az utolsó pillanatra hagyott mindent. De hát ha elfelejtette.

-Pillanat szívem! - volt a férfi válasza.

Jenő harmincasforma férfi lehetett, 2 éve voltak házasok Erikával, szerette nagyon, jól megvoltak, ritkán veszekedtek. Most azonban csak úgy félvállról válaszolt.

Izgatottan babrált a számítógépen, kattintgatott ide-oda, a nagy koncentrálásban még a nyelvét is kissé kidugta bajuszos szájából. Néha egy-egy nem éppen keresztényi szó hagyta el a száját, máskor elégedetten konstatálta a képernyőn történteket.

Mivel a kis fenyő még negyed óra múlva is a kamrában várta, hogy feldíszítsék, Erika elindult, hogy szokás szerint lehordja férjét. Nem szerette férjében, hogy ilyen lusta, és nemtörődöm, és mindent ráhagy. Bezzeg, amikor még udvarolt, azt mondta, lehozná a csillagokat is az égről. Aztán, tessék, még a fát se képes behozni.

-Hát, te még Szenteste is pókerezel? - csattant fel a fiatalasszony, miután belépett a szobába.

-Na izé... - Jenő zavarodottan próbálta eltakarni a monitort, de már késő volt - ...tudod ma van az a nagy meghívásos verseny, rengeteg pénz na... és na...- próbálta menteni a menthetőt.

Valóban nagy verseny volt, az évben legtöbbet játszó 1000 játékost hívták meg, és több tízezer dollár volt a fődíj. Mondott még valamit Jenő mindenféle prizepool-ról, rebuyról, buborékról meg a jóég tudja mi mindenről, de Erika ezeket már nem értette. Ő csak azt látta, hogy a férje Szenteste is a gép előtt ül.

Egyébként sem szerette a férje eme új hóbortját, ami vagy másfél éve tört rá. Az ő férje szerencsejátékos? Kártyázik? Hát mit gondolna az anyja, ha ez kitudódna? Nem egyszer veszekedtek már e-miatt, de nem is kétszer. Aztán ahogy múlt az idő, lassan beletörődött, néha nyert Jenő, de legtöbbször vesztetett. Nem sokat persze. Legalábbis ezt mondta.

-...mindjárt vége. - nyögte ki végül a férj.

Tudta ő persze, hogy messze még a vége, hiszen még 200-an voltak versenyben. Na, csak érjek be a fizetős helyekre, kiülök. Ezzel megnyugodott, és játszott tovább.

Erika dühösen fordult ki a konyhába, behozta a kis fenyőt, és belefaragta a tartójába. Nehéz munka volt, nem tudott guggolni a hasától, de azért sikerült neki végre.

Mire kész lett, megsült a pulyka is. Csillogó szemekkel vette ki a forró sütőből. Az első karácsonyi pulyka, amit ő sütött. Ha az anyósa ezt látná... Tálra szedte az óriási aranysárga madarat, és a töltött káposztára nézett. Annak még kell, mormolta magában.

-Jenő, gyere díszítsük fel a fát! - szólította a férjét. Hangjában már nem érződött a méreg, büszke volt a pulyka miatt, és elégedetten szippantotta be a fenyő friss illatát.

-Egy pillanat szívem! - volt a férfi válasza.

Így Erika maga látott hozzá a díszítéshez. Mindig együtt díszítették a fát, most kelletlenül pakolgatta a díszeket.

Na, végre szünet lett, Jenő kiszaladt a nappaliba, feldobált gyorsan két-három díszt, a már majdnem teleaggatott fára, de már mennie is kellett vissza. Már csak három ember essen ki, és pénz áll a házhoz!

Erika még mindig a konyhában forgolódott, készen van már a bejgli, több a mákos, mint a diós, azt jobban szereti Jenő. Kész van már a töltött káposzta is, csendesen gőzölög a porcelánedényben. Már csak a húsleves rotyog a gázon, az is mindjárt kész.

-Jenő, elmegyek lezuhanyozok, 10 perc múlva kész a leves, zárd el a lángot alatta!

-Rendben szívem - volt a férj nyájas válasza.

Egyre jobban állt, már csak 23-an lehettek, pont most duplázott, nem volt szíve felállni. Na, majd ha a 20-ban lesz, tényleg kiül. Izgatottan tologatta a képzeletbeli zsetonokat, gondolatban már a nyereményt költögette. Kifizethetik a házat, talán egy kis autóra is tellene. Vesz majd Erikának olyan gyémánt fülbevalót, amiről már régen álmodozik. Csak haladna már, ni az is húzza az időt, dobd már be, mit szórakozol annyit! Teljesen belemerült a játékba.

Jajj a leves! Mint aki parázsra ült, pattan fel a karosszékből, és rohant ki a konyhába. A leves fele már elforrt, mit tegyen, gyorsan felöntötte vízzel. Ebben a pillanatban lépett be a konyhába Erika, fehér fürdőköpenyben.

-Te mit csinálsz?

-Őőőő...csak megkóstoltam a levest. - habogott a férfi.

-Felöltözök, addig megteríthetsz, mindjárt kilenc óra.

-Rendben szívem. - azzal sietett vissza a szobába. Hülye leves, most a vak is átment rajtam...morgott magában.

Erika szépen felöltözött, egyébként is szemrevaló lány volt, de az ünnepi ruha még inkább kiemelte gyönyörű, mélykék szemeit. Ha Jenő látta volna, biztos neki is tetszett volna. Elkezdett teríteni, szépen lassan, hátha addig Jenő is kijön. Egyre mélabúsabbak lettek azok a kék szemek.

Kitette a töltött káposztát, ki a levest is, gyertyát gyújt és halkan, már-már lemondóan szólt be a szobába. Arcán könnycsepp gördült le, csuklójával törölte le.

-Jenő, vacsora.

-Egy pillanat szívem!

Már csak hárman voltak, biztos volt benne, hogy perceken belül kiesik, neki volt a legkevesebb pontja. Fájt már a háta az üléstől, és éhes is volt.

Felteszek mindent a következő lapra, ez a pénz is nagyon szép, gondolta magában. Középre került minden, fel is állt a géptől, amikor meglátta ellenfele lapját. Mire kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, már vége is lett a partinak. Ránézett a képernyőre, és nem hitt a szemének. Az utolsó lappal színe lett!

Pár perc múlva már csak ketten voltak, küzdöttek a főnyereményért, pontosan 64.230 dollárért. Rengetek pénz. Sosem látott még ennyit, de olyat se látott, aki már látott volna. Egyre csak gyűltek az izzadságcseppek a homlokán, egyik kezével az egeret, másikkal a terítőt markolászta. Milyen büszke lenne rá Erika, ha nyerne...

Még hogy értelmetlen időpocsékolás, meg szerencsejáték...háhh, na most megmutatja, milyen nagyszerű ember is ő!

Már vagy másfél órája küzdöttek ketten, már alig látott, összefolytak a számok és a figurák a szeme előtt, álmos is lett, el is bóbiskolt.

Azt álmodta, hogy két ásza van, és az ellenfele betolja minden zsetonját, ő boldogan megadja, és megnyeri a nagy pénzt.

De várjunk csak, az ellenfele tényleg betolta mindenét! Jenő izgatottan nézi a lapjait, két ász!! Hát mégsem álom volt! Remegve bök a megadás gombra, és felpattan a székből.

A másiknál két király van, Jenőnek kell nyernie, nincs az az isten, hogy király jöjjön le! Jönnek sorban a lapok, kilences, bubi, király.

Ilyen nincs! Jenő hatalmasat vágott az asztalra, csak úgy recsegett vagy az asztal, vagy a csontja. Egyszer az életben jut el idáig, és akkor is arcon köpi Fortuna. Igaza volt az anyósának, tényleg egy elfuserált, szerencsétlen flótás.

Csalódottan rogyott le a székébe, nem sikerült... és itt egy cifra káromkodás hagyta el ajakát. Legszívesebben összetört volna valamit, de semmi nem esett a kezébe.

Közben jött a maradék két lap, egy dáma, és végül egy ász. Jenő üveges tekintettel nézte a képernyőt, és mintha nem is látta volna, hogy ő nyert, ült tovább magába roskadva. Pedig a $64.230 felirat sárgán villogott a monitor közepén. Jenő csak másodpercek múlva vette észre, hogy mi történt. De akkor is inkább csak nézett, mint látott.

Még percek múlva is körbe-körbe rohangált a szobában, nagyokat kurjongatott, és táncolt. Mekkora győzelem! Mennyi pénz! Teljesülhet minden, amiről álmodtak! Gyorsan elővette a számológépet, és beütött pár számot. Több mint 10 millió forint! Vége a kispolgári életnek, vége a szűkmarkúságnak! Mától gazdagok!

Szinte feltépte a szoba ajtaját, úgy rontott ki, mint egy sebzett vadkan.

-Erika, Erika! - kiabált, mint egy félőrült.

Semmi válasz.

-Erika! Nyertem! Gazdagok vagyunk!

A lakásban csend honolt. Körbejárt, benézett még a kamrába is, Erika sehol. Hol ez a nő, nem igaz. Fejét vakargatva került vissza a nappaliba, de a szíve még mindig hevesen vert. Csípőre tett kézzel gondolkodott, miközben a terített asztalt nézte. Na, az étel is kihűlt, nem igaz ez a nő, hogy még Szenteste is csavarog.

Talán átment valamiért a szomszédba, morfondírozott a bajsza alatt. Ezzel visszament a szobába, a gép elé. Mindenkinek el kell mondania, hogy micsoda győzelmet aratott ma! A fórumon is mindenki csak kinevette eddig, hát most ők is megkapják! Győzedelmes ábrázattal, hevesen ütötte a klaviatúrát, sorra írta a szavakat a dicső diadalról, és önnön nagyszerűségéről.

Az ünnepi asztalon addig csendben pislákolt az ott hagyott gyertya, sárga fénye alig világította meg a kihűlt töltött káposztával teli porcelán tálat, a kis fenyőfát, és az asztal sarkán hagyott, kézzel írt cetlit.

Kint egyre erősebben kezdett fújni a szél, a nagy, fekete semmiből, pedig egyre jobban szakadt a hó.

Írta: Fire