Hetes I.

Feltette napszemüvegét, úgy lépett ki a repülőgép ajtaján. Egy pillanatra még így is megvakult a szikrázó napsütésben. Egyből arcába csapott a forró, száraz, semmi mással össze nem téveszthető sivatagi levegő. Nagyon furcsa volt elsőre, de azért nagyot szippantott belőle. Tüdeje megtelt a finom homokkal, köhögnie kellett. A magasból végignézett a hatalmas reptéren, a nyüzsgő embertömegen, és elmosolyodott. Végre itt vagyok!

 

Büszkén lépdelt le a gép lépcsőin. Karját égette a júliusi nap. Fehér bőre nem volt hozzászokva az ilyen erős sugárzáshoz. Mindenképpen vennem kell naptejet - morfondírozott magában.
Mire a lépcső aljára ért, teljesen vizes lett inge az izzadságtól. Lehetett vagy 45 fok. Felnézett a kristálytiszta égre, majd a tűző napra. Kalapot is vennem kell.

A terminálban kellemes hűvös fogadta, levette szemüvegét, és megpróbált eligazodni ebben a kusza és hangos labirintusban. Több útbaigazító tanács után végre kiért a reptérről, és megpillantotta a jellegzetes amerikai sárga taxik hosszan kígyózó sorát. Yellow Cab - villant agyába a szókapcsolat valamelyik réges-régi nyelvóráról. Megint elmosolyodott.
Beszállt az egyik taxiba, és csak ennyit mondott a turbános sofőrnek: Mandalay Bay. Ide foglalták ugyanis neki a szállást.

Út közben nem győzte tekergetni a nyakát jobbról-balra, annyira magával ragadta a las-vegasi város forgataga, a hatalmas szállodák, luxusautók, szebbnél szebb lányok, szökőkutak. Most kezdte csak elhinni, hol is van. Ő, a csóró magyar könyvelő, a szürke kisegér, eljutott ide, a világ legexkluzívabb városába. Nem akarta elhinni, folyamatosan azt várta, hogy mikor ébred fel, mikor csörög az óra, hogy elinduljon az újabb borús hétköznap, abban a borús országban.

Arra eszmélt, hogy a taxi fékezik, a sofőr hátrahajol, és tört angolsággal motyog valamit. Nem értett egy szót sem belőle, pedig nagyon figyelt. Odaadott egy százdollárost, gondolta csak elég. Pont 33 dollárt kapott vissza.

Kiszállt a taxiból, és egyszerre megszédült. Vagy a tomboló forróságtól, vagy a hihetetlen méretű, monumentális épületek látványától. Mindközül a legnagyobbnak egy furcsa alakú épület tetszett, amelyik előtt éppen kitette a taxi. Ez lehet a Mandalay Bay gondolta. Alig tudott végignézni a szállodán, annyira szikrázott a tűző napon a milliónyi üvegablak. Valószínűleg még mindig ott állna a szálloda előtt tátott szájjal, és leesett állal, ha nem hallotta volna meg a járókelők kuncogását, amint elhaladtak mellette. Kicsit elszégyellte magát, és betántorgott az ajtónak nagy szerénységgel nevezhető bejáraton.
Ismét kellemes hűvös fogadat, széttárta karjait, úgy élvezte a légkondicionálók enyhét. A recepcióhoz ment, és elmakogta, ki ő, mit akar, és hogy melyik pókerterem foglalt neki szállást. A recepciós valószínűleg ki volt képezve a hasonló világutazók fogadására, de a pókerterem nevének kiejtéséig furcsán összehúzott szemöldökkel nézett. Ez után azonban széles mosollyal bólogatott, és londínerért kiáltott.

Egy alacsony, indiai fiú, sietett elő hátulról, és megragadta a kicsi és ócska bőröndöt. Öles léptekkel halad elöl, egészen a liftig. A hetedik emeletre mentek, a lifttől pár lépésnyire volt a keresett szoba. A fiú matatott a zárral, majd benyitott végre. Lerakta a kis bőröndöt, visszafordult, motyogott valamit, és széles vigyort ragasztott arcára, mely csak nem akart elmúlni. Hősünk sok amerikai filmet látott már, gyorsan kapcsolt, hogy valószínűleg nem egy „thank you"-ra vár a kölyök. A markába nyomott egy húszdollárost, pont ez akadt a kezébe, és ugye a filmekben is mindig azt a pénzt adják oda, amit épp kihúznak a zsebükből. A fiú szemlátomást boldogan ment el, ő pedig egyedül maradt a hatalmas szobában.
Míg végigjárta lakhelyét, azon morfondírozott, hogy kicsit sok borravalót adott a fiúnak, és nem kéne ennyire pazarolnia a pénzt, amivel azért nincs tele a zsebe. Bele is túrt a shortjába, kivett egy marék zöld pénzt és számolni kezdte. Már csak 900 dollárt tartott a kezében abból az ezerből, amit a pókeroldaltól kapott költőpénznek. Jó lesz spórolni - gondolta magában, lehet, hogy sokáig kell maradnom. Itt megint elmosolyodott. Saját pénzt nem hozott, nem is lett volna miből, ebből kell gazdálkodnia. A repülőjegyeket és a vízumot is kölcsönökből vette meg, másképp nem lehetne itt. Összehúzta a szemöldökét, és visszagyűrte a pénz a zsebébe.

Körbenézett a szobában, tetszett neki az elegáns, de nem túl puccos stílus, és az otthonos berendezés. A hatalmas TV-nek pedig kifejezetten örült. Vajon mennyibe fájhat itt egy éjszaka - tűnődött. Abban maradt, hogy biztos sokba, legalábbis az ő szerény fizetéséhez képest.

Az ágyon látott valamit, amin megakadt a szeme. Egy nagy halom prospektus, szórólap, tájékoztató, reklámajándék, édesség és egyéb beazonosíthatatlan dolog terült el a nem éppen kicsi ágyon. Mindről valamelyik neves pókerjátékos arcképe, egy csillogó szálloda vagy fényűző kaszinó hirdette Las Vegas nagyszerű pompáját.
Szájában egy hatalmas csokoládéval turkált a holmik között. Talált egy baseball sapkát, két pólót, tollat, pár pókerzsetont, és egy szabadidőruhát is, mind-mind a pókeroldal lógójával ellátva. Tetszett neki a dolog, bár a hosszú szabadidőruhát furcsállotta ebben a tikkasztó forróságban. Be is kapcsolta a légkondicionálót, és élvezte a hűvöst.
Ekkor tört rá az álmosság, kifárasztotta a hosszú nap, és a hirtelen rázúduló városi élmények. Ledúrta az ágyról a sok holmit, és elterült rajta.

Sötét volt, mire felébredt, az órájára pillantott, hajnali 3 óra. Álmos volt, és fáradt, de szervezete még nem szokta meg az óraátállítást. Egyébként is, ki tudna aludni egy nappal a WSOP főversenyének kezdete előtt?
Kikászálódott az ágyból, és a falként funkcionáló hatalmas üvegablakhoz lépett. Lélegzetelállító volt az éjszakai Las Vegas. A neonfényben úszó hotelok, kaszinók, villogó fényreklámok ámulatba ejtették. Ide akarok költözni. Nagyot sóhajtott.
Úgy döntött, városnézésre indul, úgysem tud aludni, minek üljön itt

Hajnalodott, mire visszaért, és most már, mint egy hulla esett be az ágyába, teljesen kimerítette a séta. Jamie Golddal álmodott. Pókerezett vele, és fantasztikus játékkal kiblöffölte a pókeristent, aki a szájável kettétépte a paklit, majd szárnyakat növesztett és kirepült az ablakon.

Délután ébredt, úgy érezte megfelelően kipihente magát. Órájára pillantott, hogy biztos jó időpontban érkezett. Igen, ma kezdődik a póker világbajnokság legnagyobb versenyszáma! Szíve hevesebben kezdett verni.

Beleborzongott a gondolatba, hogy egy asztalon játszhat akár a világ legnagyobb játékosaival is, akiket annyira tisztel, és nagyra becsül. Ő, a WSOP-n!, Ő, aki két éve azt se tudta, hogy mi az a póker.

Visszagondolt a satellite versenyre, ahonnan sikerült neki kijutnia, majd ezer embert megelőzve. Még most sem érti, hogyan lehetett ő az első. Pont ő! Eljutott oda, ahová eddig csak álmaiban mert elindulni, és csak pár óra választja el élete egyik legnagyobb kalandjától, és álmai megvalósulásától. Felnézett, és köszönetet mondott az égieknek.
Pedig majdnem nem jött el! Hetekig vívódott, hogy a biztos 13 ezer dollárt válassza, vagy a versenyt. Ebben a percben ostobaságnak tűnt az előbbi gondolat. Pedig nagyon ráfért volna az a pénz, ott a ház, az autó, élményekből ezeket nem lehet fizetni. De kit érdekel a pénz, ha itt lehet? Hány magyar ember mondhatja el magáról, hogy itt járt, a világ legnagyobb pókerversenyén? Büszke volt, és meghatott.

Még a gyors vacsora közben is hasonló gondolatok cikáztak a fejében. Próbálta előhívni az agyából mindazt, amit a versenypókerről tanult. Stratégiát próbált kitalálni, és lelkiekben felkészülni a játékra.
Igen, sokan lesznek, közöttük sok a profi játékos, de őket ki tudom szúrni. Nem lehetek beszari! Rengetek asztal lesz, nagy lesz a hangzavar. Vennem kellett volna egy zenelejátszót... Hosszú lesz a játék, fáradt leszek, de nem veszthetem el a türelmemet! Türelem. Ez a legfontosabb! Tud ő játszani, hisz ő játékkal jutott ki ide is, nem pedig befizette magát, mint annyi unatkozó milliomos. Igenis, ő tud pókerezni, és most megmutatja!

Ezekkel a gondolatokkal bíztatta magát a húsz perces séta alatt, amíg a Caesars Palace-hoz ért. Belépett, és megint megszédült. Megdöbbentő volt a szálloda, ami kívülről nem tűnt ilyen hatalmasnak. A rengetek ember, nyerőgépek végeláthatatlan armadája, rulettasztalok, és az elképzelhetetlen, magától értetődő luxus, ami mindezt körülvette. Mindez olyannyira idegennek tűnt számára. Valami értehetetlen erő arra késztette, hogy levegye új baseballsapkáját a fejéről. Percekig csak állt, és mint egy viaszbábú meredt előre.
Egy csilingelő hangú, szőke hajú hostesslány hozta vissza elméjét a való világ síkjára. Egy pultnál igazolta személyazonosságát, egy kártyát kapott a nyakába, és egy fontos információt. A 107-es asztalnál fog játszani. Szerencsére a hostesslány elkísérte egészen az asztalig, különben lehet, hogy csak a 10. vakszintnél ült volna le játszani. A asztalig tartó úton látott síró embert a fél karú rabló mellett, egy gurításra dollár ezreket feltevő arab sejkeket, és pökhendien feszítő fiatal milliomos csemetéket. Vegyes volt a kép, és vegyesek a kaszinó lakói is.

Az asztalnál nem ült senki, körülötte állva beszélgettek páran. A hetes szék volt az övé, oda tette le sapkáját, amit még mindig a kezében gyűrögetett.
Egy hatalmas kivetítőre nézett, melyen feliratok és képek váltották egymást. Próbált valami hasznosat kideríteni a szövegekből, de nem sok sikert ért el. Végre a sokadik perc után ismerős adatokat látott.

Összesen 6784 versenyző fog játszani a több millió dolláros főnyereményért. Tekintete azonban ezen gyorsan átsiklott, ez őt nem érinti. Azt fürkészte tekintetével, hogy melyik az utolsó fizetős hely, és az mennyi pénzzel jár. Végre legalul ez is előkerült. 642. hely fizet a legkevesebbet, de az is kicsivel többet, mint 20 ezer dollárt ér! 20 ezer dollár...de szép is lenne. Van erre neki esélye? Megelőzni annyi embert? Jól játszani tizen órákon keresztül? Miért ne? Miért lehetne egyszer neki szerencséje? Igen, meg fogja csinálni! Bejut a fizetős helyek közé!

Egy dudaszó ébresztette, a játékosok leültek az asztalhoz, ő is így tett. Megtapogatta a zsetonokat, végigmérte játékostársait, ismerkedett a helyzettel. Próbált keménynek, magabiztosnak és profinak tűnni. A többiek reakcióiból nem tudta eldönteni, hogy ez sikerült-e. Egyre nyugtalanabb lett, feszengett az idegen környezetben. Iszonyatos gyomorideg fogta el, keringett körülötte az egész szálloda, úgy érezte, mindjárt elájul.
Alig hallotta, hogy a hangosbemondóból egy érces férfihang kimondta a legendás mondatot:
„Dealers, shuffle up, and deal!"
...

 Írta: Fire