A Paradise Liga márciusi fordulóját a félidőben 4840 ponttal maci08 vezeti. Kiegyensúlyozott teljesítményéről tanuskodik, hogy eddig kétszer jutott be a döntő asztalra, ahol egyszer a harmadik egyszer a tizedik helyen fejezte be a versenyt. Nézzük meg a legjobb öt versenyző eredményeit.
A második helyet jelenleg Mr.X.Y. birtokolja 4773 egységgel, amit 11 forduló alatt gyűjtött össze és a legjobb versenyét nyolcadikként zárta.
A dobogó alsó fokára a februári győztes chaky85 állhat fel, amihez pillanatnyilag 4606 pont szükséges. Legjobb eredménye 13 forduló után egy ötödik hely.
Az összetett negyedik helyet 4588 ponttal ferkie56 mondhatja magáénak. A napi fordulókon eddig kétszer szerezte meg a bronz érmet.
Zizmo 33 egységgel lemaradva egyenlőre az ötödik helyet foglalja el. A napi versenyekből idáig egyet megnyert és egy másikon ezüst érmet szerzett.
Márciusban megemeltük a napi versenyek nyereményalapját €100-ra és a vasárnapi versenyen €200-ra, amit az első 200 helyezett között osztunk szét.
Ha kedvet kapott a játékhoz és szeretne résztvenni a Paradise Ligában, regisztráljon ma a Sportingbetnél és kezdje el gyűjteni a pontokat!
Még nem késő csatlakozni, ugyanis a márciusban elért 10 legjobb napi eredmény számít a pontozásnál!
A Paradise Liga ingyenes versenysorozatban kizárólag magyar játékosok játszanak több mint 1.000.000 forint nyereményért minden hónapban. A napi versenyek díjazását €100-ra emeltük meg!
- Minden Liga forduló egy naptári hónapig tart
- Minden nap ingyenes versenyen nyerhet pénzt és Liga pontokat
- Minden játékosnak csak a legjobb 10 helyezése számít bele az aktuális fordulóba
- A hónap végén az első 25 játékos 1250 EUR nyereményen osztozik (~341.312 Ft)
- Az új hónap első napján új Paradise Liga forduló indul
Hogyan számítjuk a pontokat?
A havi Paradise Liga forduló pontjait a napi versenyeken gyűjthetik a játékosok. A napi Paradise Liga verseny győztese 500 pontot kap és minden további helyezett egy ponttal kevesebbet. Tehát a második 499-et, a harmadik 498-at és így tovább. Az 500. helyezett után minden játékos 1 pontot kap.
Bónuszpontok a döntő asztalértAzok a játékosok akik az első 10 egyikén végeznek, bónuszpontokat kapnak a döntő asztalra jutásért.
A Bónuszpontok:
| Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. |
| Bónuszpontok | 150 | 140 | 130 | 120 | 110 | 100 | 90 | 80 | 70 | 60 |
A napi Paradise Liga verseny győztese így 650 pontot kap (500 + bónusz 150), a 2. helyezett 639 pontot (499 + Bónusz 140), és így tovább.
További információkról és a részvételi feltételekről a PARADISE LIGA honlapján tájékozódhat.
A március 14-ig elért eredmény a lenti táblázatban látható. Az egyes játékosok részletes statisztikái a nevükre kattintva jeleníthetőek meg.
| Helyezés | Becenév | Pontok | Napi nyeremény | Havi nyeremény |
|---|---|---|---|---|
| 1. | maci08 | 4840 | €13 (3 577 Ft) | €330 (90 106 Ft) |
| 2. | Mr.XY. | 4773 | €6 (1 748 Ft) | €220 (60 071 Ft) |
| 3. | chaky85 | 4606 | €7 (1 857 Ft) | €110 (30 036 Ft) |
| 4. | ferike56 | 4588 | €19 (5 215 Ft) | €80 (21 844 Ft) |
| 5. | Zizmo | 4535 | €54 (14 745 Ft) | €70 (19 114 Ft) |
| 6. | 11atlas11 | 4498 | €7 (1 939 Ft) | €60 (16 383 Ft) |
| 7. | Tom_Royal | 4464 | €24 (6 471 Ft) | €50 (13 652 Ft) |
| 8. | boszika55 | 4435 | €3 (819 Ft) | €40 (10 922 Ft) |
| 9. | sasa1975 | 4422 | €3 (901 Ft) | €30 (8 192 Ft) |
| 10. | zsiko33 | 4402 | €2 (655 Ft) | €25 (6 826 Ft) |
| 11. | borg7/9 | 4399 | €73 (19 878 Ft) | €25 (6 826 Ft) |
| 12. | tattara | 4382 | €5 (1 365 Ft) | €25 (6 826 Ft) |
| 13. | tothattila | 4377 | €14 (3 905 Ft) | €20 (5 461 Ft) |
| 14. | zsoltex1 | 4368 | €21 (5 707 Ft) | €20 (5 461 Ft) |
| 15. | Joshi64 | 4283 | €3 (901 Ft) | €20 (5 461 Ft) |
| 16. | ikotics | 4265 | €4 (1 147 Ft) | €15 (4 096 Ft) |
| 17. | aloe05 | 4262 | €5 (1 393 Ft) | €15 (4 096 Ft) |
| 18. | PokerAsz1 | 4181 | €14 (3 823 Ft) | €15 (4 096 Ft) |
| 19. | gyugyu1 | 4163 | €2 (546 Ft) | €15 (4 096 Ft) |
| 20. | Janko111 | 4152 | €2 (464 Ft) | €15 (4 096 Ft) |
| 21. | Esztella08 | 4133 | €2 (491 Ft) | €10 (2 730 Ft) |
| 22. | jocimano | 4079 | €2 (601 Ft) | €10 (2 730 Ft) |
| 23. | Akiwan | 4061 | €6 (1 611 Ft) | €10 (2 730 Ft) |
| 24. | anikoAA | 4035 | €11 (3 031 Ft) | €10 (2 730 Ft) |
| 25. | samy6811 | 3971 | €3 (683 Ft) | €10 (2 730 Ft) |
Utolsó frissítés: 14.3.2011

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.