A Paradise Liga végső nyertese márciusban maci08 lett, aki már a félidőben is vezette a ranglistát. Minden napi versenyen indult és a 10 legjobb helyezése után 5346 pontot gyűjtött össze. A legjobb napi helyezése márciusban egy második hely volt. Nézzük meg milyen eredményt értek el a többi játékosok.
A Paradise Liga dobogójának az alsó fokára zsoltex1 állt fel, melyhez 5084 egységet kellett gyűjtenie. Legjobb napi eredményét március másodikán érte el, amikor a második helyen fejezte be a versenyt. 28 fordulón vett részt márciusban.
5041 ponttal a negyedik pozíciót cserko59 szerezte meg a márciusi fordulóban. A napi versenyeken kétszer jutott be a döntő asztalra, ahol egyszer 9. és egyszer 10. lett.
Mindössze 1 ponttal lemaradva borg7/9 végzett az ötödik helyen, akinek sikerült egy napi fordulón győzedelmeskednie és mellé még egy harmadik helyezést is szerzett.
Az összetett verseny szorosságát jelzi, hogy a top25-ben 2-2 játékos is ugyanannyi pontot szerzett. A 20. helyen Joshi64 és a 21. helyen patyuli2 4723, míg a 22. helyen ikotics és a 23. helyen PokerAsz1 4717 egység mellett ért el pontegyenlőséget.
Ha kedvet kapott a játékhoz és szeretne résztvenni a Paradise Ligában, regisztráljon ma a Sportingbetnél és kezdje el gyűjteni a pontokat!
Most érdemes csatlakozni, ugyanis az áprilisban elért 10 legjobb napi eredmény számít a pontozásnál!
A Paradise Liga ingyenes versenysorozatban kizárólag magyar játékosok játszanak több mint 1.000.000 forint nyereményért minden hónapban. A napi versenyek díjazását €100-ra emeltük meg!
- Minden Liga forduló egy naptári hónapig tart
- Minden nap ingyenes versenyen nyerhet pénzt és Liga pontokat
- Minden játékosnak csak a legjobb 10 helyezése számít bele az aktuális fordulóba
- A hónap végén az első 25 játékos 1250 EUR nyereményen osztozik (~341.312 Ft)
- Az új hónap első napján új Paradise Liga forduló indul
Hogyan számítjuk a pontokat?
A havi Paradise Liga forduló pontjait a napi versenyeken gyűjthetik a játékosok. A napi Paradise Liga verseny győztese 500 pontot kap és minden további helyezett egy ponttal kevesebbet. Tehát a második 499-et, a harmadik 498-at és így tovább. Az 500. helyezett után minden játékos 1 pontot kap.
Bónuszpontok a döntő asztalértAzok a játékosok akik az első 10 egyikén végeznek, bónuszpontokat kapnak a döntő asztalra jutásért.
A Bónuszpontok:
| Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. |
| Bónuszpontok | 150 | 140 | 130 | 120 | 110 | 100 | 90 | 80 | 70 | 60 |
A napi Paradise Liga verseny győztese így 650 pontot kap (500 + bónusz 150), a 2. helyezett 639 pontot (499 + Bónusz 140), és így tovább.
További információkról és a részvételi feltételekről a PARADISE LIGA honlapján tájékozódhat.
A március 31-ig elért eredmény a lenti táblázatban látható. Az egyes játékosok részletes statisztikái a nevükre kattintva jeleníthetőek meg.
| Helyezés | Becenév | Pontok | Napi nyeremény | Havi nyeremény |
|---|---|---|---|---|
| 1. | maci08 | 5346 | €36 (9 592 Ft) | €330 (87 688 Ft) |
| 2. | ferike56 | 5115 | €26 (6 909 Ft) | €220 (58 458 Ft) |
| 3. | zsoltex1 | 5084 | €25 (6 749 Ft) | €110 (29 229 Ft) |
| 4. | cserko59 | 5041 | €14 (3 640 Ft) | €80 (21 258 Ft) |
| 5. | borg7/9 | 5040 | €77 (20 407 Ft) | €70 (18 600 Ft) |
| 6. | Zizmo | 5008 | €56 (14 801 Ft) | €60 (15 943 Ft) |
| 7. | Mr.XY. | 4998 | €15 (4 039 Ft) | €50 (13 286 Ft) |
| 8. | chaky85 | 4976 | €17 (4 597 Ft) | €40 (10 629 Ft) |
| 9. | tothattila | 4950 | €20 (5 314 Ft) | €30 (7 972 Ft) |
| 10. | 11atlas11 | 4935 | €13 (3 401 Ft) | €25 (6 643 Ft) |
| 11. | Esztella08 | 4904 | €19 (5 128 Ft) | €25 (6 643 Ft) |
| 12. | INDI73 | 4898 | €17 (4 570 Ft) | €25 (6 643 Ft) |
| 13. | sasa1975 | 4880 | €23 (6 165 Ft) | €20 (5 314 Ft) |
| 14. | HunNyul | 4847 | €19 (5 128 Ft) | €20 (5 314 Ft) |
| 15. | Akiwan | 4846 | €26 (6 935 Ft) | €20 (5 314 Ft) |
| 16. | borvely11 | 4800 | €69 (18 388 Ft) | €15 (3 986 Ft) |
| 17. | jocimano | 4797 | €8 (2 205 Ft) | €15 (3 986 Ft) |
| 18. | Tom_Royal | 4775 | €26 (6 909 Ft) | €15 (3 986 Ft) |
| 19. | szega1 | 4729 | €16 (4 198 Ft) | €15 (3 986 Ft) |
| 20. | Joshi64 | 4723 | €8 (2 232 Ft) | €15 (3 986 Ft) |
| 21. | patyuli2 | 4723 | €6 (1 621 Ft) | €10 (2 657 Ft) |
| 22. | ikotics | 4717 | €10 (2 684 Ft) | €10 (2 657 Ft) |
| 23. | PokerAsz1 | 4717 | €18 (4 650 Ft) | €10 (2 657 Ft) |
| 24. | aloe05 | 4672 | €25 (6 563 Ft) | €10 (2 657 Ft) |
| 25. | tattara | 4664 | €8 (2 152 Ft) | €10 (2 657 Ft) |
Utolsó frissítés: 31.3.2011.

Hozzászólások
A Paradise Liga márciusi fordulójának dupla nyereményei a mai napon jóváírásra kerültek.
Köszönöm a türelmet és gratulálok nyerteseknek!
jOSHI
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.