hetihirekTartalom: Az EPT Berlin, A Macau Millions, WSOP tetoválás, A Rounders 2 csak 2014-ben, A WSOP-C Harrah´s St.Louis, A WPT Hollywood Poker Open, Dwan és Ivey őrült fogadása, Jose „Girah" Macedo


Az EPT Berlin

Véget ért a Spielbank kaszinóban rendezett EPT Berlin 5.300 euró nevezésű főversenye. A győzelmet a kanadai Ben Wilifonsky szerezte meg, aki az első helyért 825.000 eurót kapott. A döntő asztalon a 773-as mezőny legjobb 8 játékosa találkozott.

Az első kieső a német Jonas Gutteck volt, aki shortstackként kezdett. J9 lapjaival a szintén német, Heinzelmann KK-ja ellen kapott ki. Pár leosztással később a holland profi, Joep van den Bijgaart is búcsúzott, akit a dél-afrikai Darren Krames követett.

Ekkor már a későbbi győztes, Ben dominálta az asztalt, aki Armin Mette-t búcsúztatta. A legnagyobb konkurense Heinzelmann volt, aki viszont Martin Jacobsont küldte haza, aki negyedszer sem tudott sikert kovácsolni EPT döntő asztalából. A heads up-ba a fehérorosz Vadzim Kursevich sem került be, AK-val esett ki Wilinofsky 910-e ellen. A heads up 90 percig tartott, Wilinofsky végig vezetésben volt. Az utolsó leosztásban a szerencse is mellé állt, 67-el bizonyult jobbnak Heinzelmann 89 lapjai ellen. A board 8539J volt, így a fiatal kanadai játékos első élő versenyen elért sikerének örülhetett.

Az EPT Berlin végeredménye:

1. Ben Wilinofsky - €825,000

2. Max Heinzelmann - €500,000

3. Vadzim Kursevich - €300,000

4. Martin Jacobson - €230,000

5. Armin Mette - €180,000

6. Darren Kramer - €140,000

7. Joep van den Bijgaart - €100,000

8. Jonas Gutteck - €66,000

Ben_Wilinofsky

A Macau Millions

Az idei Macau Milions, rekord számú, 1329 játékost vonzott. Ennyien fizették be a HK$2.200 Main Event nevezési díját. Ezzel az a torna lett minden idők legnagyobb Ázsiában rendezett versenye. A döntő asztalra szinte csak ázsiai versenyzők jutottak be, akiket 1-1 francia, német és amerikai versenyző egészített ki. A végső győzelmet végül egy ázsiai játékos, Hung-sheng Kin szerezte meg, aki a heads up-ban a francia Renaud-ot verte meg. Nyereménye HK$400.000, ami 51.000 amerikai dollárnak felel meg.

WSOP tetoválás

Annak, hogy a póker iránti szeretetnek sok módja van, ékes bizonyítéka egy, a St.Louis-i WSOP-Circuit tornán induló játékos, aki a kártyákat egyenesen az arcára tetováltatta.
WSOP_tattoo

A Rounders 2 csak 2014-ben

A kultikus Rounders folytatására még 3 évet, azaz 2014-ig várnunk kell. Ezek a mozival kapcsolatos utolsó információk. Így nem marad más számunkra hátra, mint újra és újra nézni az 1998-ban készült mesterművet, ami több százmillió dollárt keresett világszerte.

A WSOP-C Harrah´s St.Louis

Kedden véget ért a St.Louis-ban rendezett, WSOP Circuit sorozat következő versenye is, amelyre 449 játékos nevezett. Az utolsó nap nem hozott meglepetést, Kyle Cartwright chipleaderként hengerelte le a mezőnyt. Kyle ezzel megszerezte 3. WSOP-C karkötőjét is (az első kettőt Tunica-ban nyerte), nyereménye $142.290. A 2. helyen Asheesh Boyapai ($89.927), a 3.-on Ron Segni végzett.

A héten egy újabb megálló következik, a WSOP Circuit Ceasar´s Palace Las Vegasban. Az $1.600-as főverseny április 28-án kezdődik.

A WPT Hollywood Poker Open

A WPT Hollywoodon mindenki Erik Seidel teljesítményére volt kíváncsi. Eric egy újabb nagy győzelemért szállt harcba, és egyáltalán nem volt rossz helyzetben. A döntő asztalt a fej-fej mellet Mike Scarbourough-val a 2. helyen kezdte, előtte csak William Reynolds tanyázott. Reynold üldözése sikeres volt, mindketten megelőzték a chipleader, de a végső heads up-ban Seidel húzta a rövidebbet. 2.400K – 601K stackekkel kezdtek, és a 12. leosztás a heads up végét is jelentette. Seidel Ad 9d, Scarborough Jh 10H lapokat kapott, ami után all-in helyzet alakult ki. A flopra 10 9 7 lapok érkeztek, a turn 8-as után Seidel már csak egy csoda J riverben reménykedhetett, ami végül nem érkezett meg. Ez azt jelentette, hogy a 2011-es WPT Hollywood Poker Open győzelmének Mike Scarborough örülhetett.

A végső sorrend:

1. Mike Scarborough - $273.664

2. Eric Seidel - $155.103

3. William Reynolds - $110.788

4. Tom Marchese - $77.551

5. Andy Whetstone - $62.041

6. Ali Eslami - $50.962

Dwan és Ivey őrült fogadása

Pezsgett az élet a Poker After Darkban. Eltekintve attól, hogy a nem megszokott Pot Limit Omahát játszották, Ivey és Dwan egy őrült fogadást is kötöttek. Abban egyeztek meg, hogy H.O.R.S.E.-ban fognak lejátszani 100.000 heads up leosztást online. A megállapodás értelmében Tom 40.000 dollárt fizet Phillnek, hogy játszhasson. A szabályok:

1. Dwan $2K/$4K szinten, Ivey $50k/$100K szinten fognak limit játékot játszani, ami azt jelenti, hogy Ivey a saját profitjából 96%-ot visszafizet.

2. Ha Tom a 100.000 leosztás alatt legalább 10millió dollárt bukik, 400ezret kell fizetnie Philnek.

3. Ha Dwan a 100.000 leosztás alatt 10milliót nyer, az egész összeget megtarthatja.

4. Ha Ivey visszamondja a meccset, Durrrr kap 1millió dollárt.

Jose „Girah" Macedo

A múlt héten bemutatott 18 éves csodagyerek, Jose „Girah" Macedo profi szerződést kötött egy teremmel. Macedo erről a hírről a twitteren számolt be. Olyan játékosokkal fog a terem színeiben versenyezni, mint Eric Lynch, Matt Stout vagy Jason Young. Jose leszerződtetése csak idő kérdése volt, ugyanis nagyon sok terem szerette volna a soraiban látni a hosszú és sikeres karrier előtt álló fiatal játékost.

Durrr és Durr

Tom Dwan, aki „Durrr" néven ismert az USO tour keretein belül találkozott egy katonával, akit szintén Durrnak hívnak. Durrr és Durr kezet ráztak, aláírást cseréltek. Találkozásukat Howard Lederer is megörökítette, aki a fotón a twitteren is közzétette.
Tom_Dawn__Durr

Címkék:     póker      wsop      board      verseny      játék      Limit      online      p      las vegas      ev      tour      Eric Seidel      main event      pro      játékos      szabályok      le      pot      Poker After Dark      karkötő      turn      döntő      Ivey      Dwan      A póke      wpt      asztal      ept berlin      durrrr      Tom Dwan      ept      Tom Marchese      short      Lederer      stack      Rounders 2      shortstack      flop      kezdő      chipleader      döntő asztal      Marchese      dark      after      600      nyeremény      mai      j      max      KK      eredm      kapcsolat      tom      Twitter      eredménye      ty      2011      Howard Lederer      kaszinó      Heinz      hun      50      heads up      chiplead      5      Seidel      23      aj      ak      szerencse      kovács      leader      SH      don      twitte      él      él      él      él      T.      ben      kérd      az él      p      kezd      Fizet      fizet      els      Tom      él      Az      t      karköt      dönt      kezd      dönt      c
Kapcsolódó cikkek