A Paradise Liga áprilisi fordulóját zurenaker nyerte meg. Az utolsó 10 verseny előtt is vezette a ranglistát. Minden napi versenyen indult és a 10 legjobb helyezése után 5254 pontot gyűjtött össze. Öt alkalommal jutott be a döntő asztalra, ahol egyszer negyedik, kétszer nyolcadik és kétszer tízedik helyezést ért el. Nézzük meg milyen eredményt értek el a többi játékosok.
A második helyet albandi77 5160 pontos teljesítményével szerezte meg. Két napi fordulón végzett a döntő asztalon, melyből egy első és egy második helyzést ért el.
Az áprilisi bronzérmet maci08 kaparintotta meg, amelyhez 5107 egységet kellett gyűjtenie. Legjobb napi eredménye egy első hely, amit április 9-én ért el és ezen felül még egy negyedik hellyel is büszkélkedhet.
A negyedik pozícióban pityesz187 zárta az áprilisi fordulót. A napi versenyeken kétszer jutott be a döntő asztalra, ahol mind a kétszer győzedelmeskedni tudott.
5071 ponttal zsoltex1 végzett az ötödik helyen. 25 napi fordulón indult, amelyből kétszer ért el a döntő asztalig, ahol negyedik és hatodik lett.
Ha kedvet kapott a játékhoz és szeretne résztvenni a Paradise Ligában, regisztráljon ma a Sportingbetnél és kezdje el gyűjteni a pontokat!
Most érdemes csatlakozni, ugyanis a májusban elért 10 legjobb napi eredmény számít a pontozásnál!
A Paradise Liga ingyenes versenysorozatban kizárólag magyar játékosok játszanak több mint 1.000.000 forint nyereményért minden hónapban. A napi versenyek díjazását €100-ra emeltük meg!
- Minden Liga forduló egy naptári hónapig tart
- Minden nap ingyenes versenyen nyerhet pénzt és Liga pontokat
- Minden játékosnak csak a legjobb 10 helyezése számít bele az aktuális fordulóba
- A hónap végén az első 25 játékos 1250 EUR nyereményen osztozik (~341.312 Ft)
- Az új hónap első napján új Paradise Liga forduló indul
Hogyan számítjuk a pontokat?
A havi Paradise Liga forduló pontjait a napi versenyeken gyűjthetik a játékosok. A napi Paradise Liga verseny győztese 500 pontot kap és minden további helyezett egy ponttal kevesebbet. Tehát a második 499-et, a harmadik 498-at és így tovább. Az 500. helyezett után minden játékos 1 pontot kap.
Bónuszpontok a döntő asztalértAzok a játékosok akik az első 10 egyikén végeznek, bónuszpontokat kapnak a döntő asztalra jutásért.
A Bónuszpontok:
| Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. |
| Bónuszpontok | 150 | 140 | 130 | 120 | 110 | 100 | 90 | 80 | 70 | 60 |
A napi Paradise Liga verseny győztese így 650 pontot kap (500 + bónusz 150), a 2. helyezett 639 pontot (499 + Bónusz 140), és így tovább.
További információkról és a részvételi feltételekről a PARADISE LIGA honlapján tájékozódhat.
A április 30-ig elért eredmény a lenti táblázatban látható. Az egyes játékosok részletes statisztikái a nevükre kattintva jeleníthetőek meg.
| Helyezés | Becenév | Pontok | Napi nyeremény | Havi nyeremény |
|---|---|---|---|---|
| 1. | zuranaker | 5254 | €20 (5 343 Ft) | €330 (87 285 Ft) |
| 2. | albandi77 | 5160 | €68 (18 092 Ft) | €220 (58 190 Ft) |
| 3. | maci08 | 5107 | €33 (8 728 Ft) | €110 (29 095 Ft) |
| 4. | pityesz187 | 5099 | €102 (27 085 Ft) | €80 (21 160 Ft) |
| 5. | zsoltex1 | 5071 | €28 (7 432 Ft) | €70 (18 515 Ft) |
| 6. | 11atlas11 | 5037 | €15 (3 968 Ft) | €60 (15 870 Ft) |
| 7. | Tom_Royal | 5026 | €14 (3 729 Ft) | €50 (13 225 Ft) |
| 8. | Esztella08 | 5011 | €18 (4 629 Ft) | €40 (10 580 Ft) |
| 9. | ferike56 | 4979 | €19 (4 999 Ft) | €30 (7 935 Ft) |
| 10. | Joshi64 | 4919 | €13 (3 333 Ft) | €25 (6 612 Ft) |
| 11. | chaky85 | 4896 | €14 (3 782 Ft) | €25 (6 612 Ft) |
| 12. | Boxospityu | 4869 | €11 (2 962 Ft) | €25 (6 612 Ft) |
| 13. | Akiwan | 4863 | €24 (6 242 Ft) | €20 (5 290 Ft) |
| 14. | tattara | 4862 | €9 (2 460 Ft) | €20 (5 290 Ft) |
| 15. | szinya | 4860 | €14 (3 729 Ft) | €20 (5 290 Ft) |
| 16. | buszos1956 | 4856 | €24 (6 322 Ft) | €15 (3 968 Ft) |
| 17. | kovi24 | 4844 | €53 (14 124 Ft) | €15 (3 968 Ft) |
| 18. | geza99 | 4841 | €30 (7 988 Ft) | €15 (3 968 Ft) |
| 19. | apuci58 | 4836 | €19 (4 920 Ft) | €15 (3 968 Ft) |
| 20. | Diktátor | 4782 | €6 (1 613 Ft) | €15 (3 968 Ft) |
| 21. | borvely11 | 4781 | €20 (5 396 Ft) | €10 (2 645 Ft) |
| 22. | Tutter | 4778 | €8 (2 063 Ft) | €10 (2 645 Ft) |
| 23. | ikotics | 4749 | €7 (1 878 Ft) | €10 (2 645 Ft) |
| 24. | szega1 | 4737 | €12 (3 042 Ft) | €10 (2 645 Ft) |
| 25. | zvilmos | 4735 | €10 (2 539 Ft) | €10 (2 645 Ft) |
| 26. | sophie555 | 4733 | €11 (2 777 Ft) | €0 (0 Ft) |
| 27. | sasa1975 | 4727 | €8 (1 984 Ft) | €0 (0 Ft) |
| 28. | palagyik | 4723 | €18 (4 655 Ft) | €0 (0 Ft) |
| 29. | borg7/9 | 4721 | €6 (1 455 Ft) | €0 (0 Ft) |
| 30. | kriszapa | 4676 | €7 (1 799 Ft) | €0 (0 Ft) |
Utolsó frissítés: 30.4.2011

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.