Brian Townsend - A Profi
A kezdetek
Brian Townsend 1982-ben, a kaliforniai Santa Barbarában született. Ezen az „Amerikai riviérának" nevezett helyen telt a gyerekkora, és a középiskola után ez egyetemre is ide kezdett járni, ahol villamosmérnöknek tanult. 2003-ban, a tanulmányai idején tört ki a „Moneymaker láz", amelyet a könyvelő, Chris Moneymaker WSOP győzelme indított el. Ez a láz rá is hatással volt, és minden szerdán 10 dolláros sit and go versenyeket kezdett el játszani a barátaival.
2004 őszén Brian kevesellni kezdte a házi játékokat és a kaszinók ritka látogatását, és befizette az első 50 dollárját egy online terembe. Ezt a pénzt ugyanúgy, mint a játékosok többsége, 0.25/0.50 limit holdem asztalokon el is bukta. A kudarc nem vette el a kedvét, és további 300 dollárt fizetett be, amelyből bankrollt kezdett építeni. A következő 8 hónap alatt 70.000 leosztást játszott, többnyire alacsony tétes asztaloknál. Ebben az időben az iskolát is hanyagolta, minden idejét a pókernek szentelte. Ha éppen nem játszott, akkor is a játékról tanult. Szinte összes, a pókerrel foglalkozó könyvet elolvasta, és a lehető legtöbb internetes fórumon is a számára felhasználható és hasznos információk után kutatott. 2005 tavaszán 2/4 dolláros limit holdem asztalokon kezdett el játszani, és a nyárra már egy Las Vegas-i utat is betervezett.
A nyár Las Vegasban
Augusztusban a neten már 5/10 limit holdem dolláros alapon játszott, és 8000 dollárjával 3 hónapra Las Vegasba indult. Itt naponta 14-16 órát játszott. Az extrém időjárás és a pókeren kívüli élet szinte teljes hiánya lassan hatással volt Brian játékára is. Sikertelenül próbálkozott a 10/20-as téten, és 5000 dollárt bukott. Azon kapta magát, hogy játék közben szinte már nem is gondolkodik, inkább úgy játszik mint egy robot. Másfél hónap után a megszokott limit holdem helyett először ült no limit asztalhoz a Mirage kaszinóba.
Az első találkozás a játék no limit változatával egyáltalán nem mondható sikeresnek. Itt bukta élete addigi legnagyobb kasszáját is, ahol KQ lapjaival az összes zsetonját betolta az AJT flop után. Az all int AQ tartotta, akinek runner runner színe lett, így az 1100 dollárt hozzá vándorolt. Az első igazán nagy veszteség nem szegte kedvét, viszont pénz híján egy időre vissza kellett térnie a limit holdem grindeléshez.
A következő héten visszatért a Mirage-ba, és 20 óra játék után 500 dollárból 6ezret csinált. Egy hét múlva ismét sikeres volt, 11ezer dollárt keresett. A nyár végéig tovább játszott a Mirage-ban, és a rossz kezdés ellenére is 20ezer dollár profittal végzett.
A Las Vegasból való hazatérés után tudatosította csak, hogy a következő szemeszterre még lakást sem volt ideje biztosítania magának, így kénytelen volt egy barátjánál laknia, ahol egy kanapé volt az ágya. A kanapé lett a dolgozószobája is, innen tért vissza az online pókerhez is. Nem érezte megát még késznek a no limit asztalokhoz, így visszatért a 10/20-as limit holdemhez. Ismét sikerrel. A gyors szintváltás ellenére (40/80-on játszott egy idő után) kezdte unni a limit holdemet, és keresni kezdett egy pókerklubbot, ahol No Limit játékot játszhat.
A hosszú keresés után talált is egyet, 40 percnyire saját lakhelyétől. Ebben a klubban a 2/5NL asztalokat az jellemezte, hogy a vakokhoz képest magasak voltak a potátlagok, mert a minimális beülő 2000 dollár volt, és nem volt ritka, hogy valaki előtt 10.000 dollár volt. Ezek a deepstack játékok nagyon jó hatással voltak Brian játékára és gondolkodására. Minél jobban tudatosítani kezdte a pozíció fontosságát, a kassza méretének ellenőrzését, valamint a valuebet jelentőségét.
Nemsokára eljött az idő, hogy online is No Limitet játsszon. Úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát is, és profi játékosként próbál szerencsét. Nem Brian volt az első a családban, aki pókerrel kereste a pénzt. Már nagyapja is a múlt század 60-as és 70-es éveiben így kereste a pénzt Las Vegas kaszinóiban Doyle Brunson, Amarillo Slim vagy Puggy Pearson oldalán.
A villámrajt
Brian akkor kezdett 0,25/0,50 szinten játszani, amikor 20.000 dolláros bankrollja volt. Nem csoda tehát, hogy nemsokára 2/4-re váltott, ahol gondjai kezdtek lenni. Ebben az időben találkozott a Cardrunners nevű pókeroktatással foglakozó oldallal, amelyik nagyon sokat segített a játéka fejlesztésében. Legnagyobb segítségére főleg az oktatóvideók voltak, amelyeket a projekt alapítója, Taylor „GreenPlastic" Caby forgatott. A Cardrunners felfedezése után Brian karrierje villámrajtot vett. A 2/4-es szintet minden gond nélkül verte, és 3/6-os szinten kezdett el játszani. Márciusban felment 5/10-re, majd fokozatosan 10/20, 25/50 és 50/100-ra. Az év végére regulár játékos lett, 300/600-as szinten. Az Omaha játékát is fejlesztette, itt a 200/400-as szinten játszott.
A sikeres online high stakes bemutatkozás után rendszeres látogatója volt a Bellagioban rendezett Big Game-nek is, ahol például egy sikertelen blöffel Bobby Baldwin ellen 1,8 millió dolláros kasszát bukott. Brian, az agresszív fiatal játékos nem kerülte el a GSN állomás figyelmét se, amelyik többek között a High Stakes Poker rendezője. Brian nemsokára meghívás kapott a sorozat harmadik folytatásába, ahol szintén nem vallott szégyent.
2007 októberétől a Cardrunners teljes értékű tagja, valamint az egyik vezető edzője. Ma már a projekt egyik társtulajdonosa, aki eddig 69 videót készített. Az első évét a high stakes asztaloknál 567 079 dollár plusszban zárta. A 4. legjobb No Limit Holdem játékos lett 1.158.151 dollár profittal, viszont Pot Limit Omahában már nem volt olyan sikeres, 584.076 dollár mínuszban zárt. A high stakes asztaloknál 215ezer leosztást játszott.
A rossz idők
A 2008-as év már nem volt olyan sikeres mint az előző. 289.000 mínuszban zárt, valamint fény derült arra is, hogy egy teremben több számlája is volt. A tiltott „multi-accountolás" februártól júliusig folyt. A célja az volt, hogy egy ideig anonymitásban játszhasson. Brian viszont ezt a lebukás után nem tagadta, bocsánatot kért a teremtől és jótékony célokra 25.000 dollárt fordított.
A készpénzes játékok sikertelenségét a versenyeken elért sikerek pótolták. Igaz, nem nagyon kedveli őket a hosszuk miatt. Júliusban megnyerte a Poker after Dark sit ang go sorozatát, amikor a Nets vs Vets című részben Tom „durrr" Dwan, Johny Chan és Huck Seed voltak az ellenfelei. Az utolsó heads up-ban az élő legendát, Doyle Brunsont győzte le, és zsebelte be a 82.297 dollárt.
High stakes játék
- Időpont: Naponta 20:30
- Nevezési díj: ingyenes
- Időpont: Naponta 20:30
- Nevezési díj: €0, €2.20, €3.30
- Időpont: 14.15-től két óránként
- Nevezési díj: €1.10, €2.20, €3.30, €5.50
