A Paradise Liga februári fordulóját nagy meglepetésre chaky85 nyerte meg. A félidőben még vezető Zoli1990 végzett a második helyen, míg a harmadik helyet sasa1975 szerezte meg. Nézzük meg, hogy milyen eredményeket értek el a legjobb játékosok.

24 versenyen 5787 pontot gyűjtött chaky85 és ezzel fölényes győzelmet aratott a Paradise Liga februári fordulójában. A napi fordulókon háromszor végzett az első helyen és egyszer lett harmadik, negyedik és hetedik.

A második helyet 5444 ponttal Zoli1990 szerezte meg. Az összes napi fordulón részt vett és ezek során egy második, egy negyedik és 3 hetedik helyezést gyűjtött össze.

Sasa1975 állt fel a dobogó alsó fokára, amihez 5380 pontra volt szüksége. Mind a 28 napi fordulón részt vett és a legjobb eredményei között egy első, egy második és kettő hatodik hely szerepel.

A dobogóról 4 ponttal lemaradva lett negyedik csuri153, aki 25-ször indult a napi fordulókon. Ötször jutott be a döntő asztalra, ahol kétszer ötödik és egy-egy alkalommal hatodik, hetedik és tízedik lett.

Az ötödik helyre tattara nyújtotta be igényét 5262 pontos teljesítményével. Egyetlen versenyt se hagyott ki februárban, amiken egyszer negyedikként, kétszer hatodikként, és egyszer nyolcadikként végzett.

Márciusban megemeltük a napi versenyek nyereményalapját €100-ra és a vasárnapi versenyen €200-ra, amit az első 200 helyezett között osztunk szét.

A Paradise Liga ingyenes versenysorozatban kizárólag magyar játékosok játszanak több mint 1.000.000 forint nyereményért minden hónapban.

  • Minden Liga forduló egy naptári hónapig tart
  • Minden nap ingyenes versenyen nyerhet pénzt és Póker Liga pontokat
  • Minden játékosnak csak a legjobb 10 helyezése számít bele az aktuális fordulóba
  • A hónap végén az első 25 játékos 1750 EUR nyereményen osztozik (494 935 Ft)
  • Az új hónap első napján új Póker Liga forduló indul

A februári végeredmény a lenti táblázatban látható. Az egyes játékosok részletes statisztikái a nevükre kattintva jeleníthetőek meg.

Helyezés Becenév Pontok Napi nyeremény Havi nyeremény
1. chaky85 5787 €170 (46 118 Ft) €330 (89 522 Ft)
2. Zoli1990 5444 €30 (8 138 Ft) €220 (59 682 Ft)
3. sasa1975 5380 €80 (21 702 Ft) €110 (29 841 Ft)
4. csuri153 5376 €0 (0 Ft) €80 (21 702 Ft)
5. tattara 5262 €0 (0 Ft) €70 (18 990 Ft)
6. ikotics 5242 €30 (8 138 Ft) €60 (16 277 Ft)
7. TUZOK730 5237 €50 (13 564 Ft) €50 (13 564 Ft)
8. maci08 5230 €40 (10 851 Ft) €40 (10 851 Ft)
9. Mirko82 5222 €30 (8 138 Ft) €30 (8 138 Ft)
10. tothattila 5202 €0 (0 Ft) €25 (6 782 Ft)
11. 11atlas11 5166 €0 (0 Ft) €25 (6 782 Ft)
12. patyuli2 5089 €0 (0 Ft) €25 (6 782 Ft)
13. Joshi64 5084 €50 (13 564 Ft) €20 (5 426 Ft)
14. sophie555 5082 €0 (0 Ft) €20 (5 426 Ft)
15. boszika55 5077 €0 (0 Ft) €20 (5 426 Ft)
16. Akiwan 5043 €0 (0 Ft) €15 (4 069 Ft)
17. szinya 5029 €0 (0 Ft) €15 (4 069 Ft)
18. norbi110 5025 €130 (35 266 Ft) €15 (4 069 Ft)
19. kömüveskel 5013 €30 (8 138 Ft) €15 (4 069 Ft)
20. buszos1956 5009 €50 (13 564 Ft) €15 (4 069 Ft)
21. jocimano 4992 €20 (5 426 Ft) €10 (2 713 Ft)
22. cserko59 4975 €20 (5 426 Ft) €10 (2 713 Ft)
23. ferike56 4972 €20 (5 426 Ft) €10 (2 713 Ft)
24. albandi77 4966 €0 (0 Ft) €10 (2 713 Ft)
25. charlie01 4960 €0 (0 Ft) €10 (2 713 Ft)

Utolsó frissítés: 2.3.2011

Hogyan számítjuk a pontokat?

A havi Paradise Liga forduló pontjait a napi versenyeken gyűjthetik a játékosok. A napi Paradise Liga verseny győztese 500 pontot kap és minden további helyezett egy ponttal kevesebbet. Tehát a második 499-et, a harmadik 498-at és így tovább. Az 500. helyezett után minden játékos 1 pontot kap.

Bónuszpontok a döntő asztalért
Azok a játékosok akik az első 10 egyikén végeznek, bónuszpontokat kapnak a döntő asztalra jutásért.
A Bónuszpontok:
Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Bónuszpontok 150 140 130 120 110 100 90 80 70 60

 A napi Paradise Liga verseny győztese így 650 pontot kap (500 + bónusz 150), a 2. helyezett 639 pontot (499 + Bónusz 140), és így tovább.

Ha az olvasottak után kedvet érez, hogy kipróbálja magát a márciusi Paradise Ligában regisztráljon még ma a SportingBet oldalán!

További információkról és a részvételi feltételekről a PARADISE LIGA honlapján tájékozódhat.

Címkék:     chaky85      Zoli1990      sasa1975      paradise      liga      póker      sophie555      verseny      játék      bónusz      paradise liga      február      versenyek      ev      boszika55      11atlas11      játékos      albandi77      szinya      ingyen      buszos1956      le      patyuli2      norbi110      magyar      NAPT      döntő      Mirko82      asztal      tattara      Joshi64      maci08      sportingbet      döntő asztal      csuri153      ikotics      ferike56      patyuli      heti      nyeremény      március      j      tele      kömüveskel      félidő      KK      eredm      vasárnap      buszos      eredménye      cserko59      ty      2011      ferike      táblázat      ingyenes verseny      50      póker liga      23      SH      paradise liga február      él      él      él      él      T.      ben      félid      els      él      Az      t      dönt      dönt