Képzeld el, hogy olyan lapokat kapsz, amelyekben nagy a potenciál. A flop után ezekkel a lapokkal meglehetősen erős kombinációt tartasz a kezedben, de mégsem egy monstert. Szeretnél eljutni bemutatásig, de mégsem vagy hajlandó az összes zsetonodat kockáztatni. Szükséged van tehát a kasszát (potot) egy elfogadható magasságban tartani.
Mi a pot controll?
Mint már említettem, a pot controll a pot (kassza) egy adott mérete szinten tartásának eszköze, legyen az egy magas kassza, vagy épp ellenkezőleg, alacsony. Ez a stratégia azonban inkább azokra a helyzetekre jellemző, amikor a potot ésszerű magasságban szeretnénk tartani, figyelembe véve a kezünkben lévő lapok erejét. Amikor nem szeretnénk nagy és vad emelgetésekbe keveredni marginális kezünkkel, mint például, ha magas párt tartunk egy veszélyes boardon.
JÁTÉKELEMZÉS POT CONTROLL SEGÍTSÉGÉVEL
Osztó pozícióban ülünk, és olyan lapokat kapunk, mint kőr A, treff J. Előttünk mindenki dobott, így 4BB-ot emelünk. A kisvak dobja, nagyvak megadja. A flop treff A, pikk9, kőr 9. A nagyvak passzol, mi 7BB-vel nyitunk, amit a nagyvak megad, a turnre pedig treff 5-ös érkezik. A nagyvak megint passzol. Rajtunk a sor. Itt az idő, hogy elemezzük a helyzetet.
Verve vagyunk, ha ellenfelünknél A-A van, vagy 9-x, ami nem a legvalószínűbb. Inkább elképzelhető olyan kombináció, amivel minket megver, mint mondjuk A magasabb kísérővel, mint A-K vagy A-Q. Ellenben lehetnek olyan lapjai is, amiket mi verünk. Lehetnek ezek osztott párok (kilencesek és ötösök kivételével) és A, alacsonyabb kísérővel (A-9 kivételével).
A pot controll mellett döntünk és passzolunk mi is. Az ok, hogy így döntöttünk az, hogy nagy számú azoknak a kombinációknak a száma amivel ellenfelük megverhet minket. Egy esetleges tét még a későbbiekben sokba kerülhetne. Továbbá egy ilyen asztalon nehezen elképzelhető, hogy ellenfelünknél bármilyen húzólap (draw) is legyen, így meg lehet kockáztatni, hogy még egy lapot ingyen kapjon.
Nem felesleges a nyereség csökkentése ebben a játékban?
Azzal, hogy passzoltunk a turn-ön, gyengeséget mutattunk. És pont ennek a gyengeségnek az érzékeltetése hozhatja vissza az elmulasztott tétet a riveren. Hogyan? Nézzük meg hogy befolyásolja passzolásunk a turn-ön ellenfelünk döntését a riveren, a fent említett lehetséges kombinációk tükrében, amennyiben a riverre nem érkezik semmilyen fontos lap, mint mondjuk A vagy 9.
Ellenfelünknek magasabb ásza, drillje vagy esetleg még erősebb kombinációja van
Amennyiben tényleg erősebb lapokat tart, amilyenekkel esetleg fékezhet (slowplay), hogy minket csapdába csaljon, szinte biztos, hogy a riveren nyitni fog, így próbálva monster kezéből a legjobbat kihozni. A nyitás azonban nem lesz magas, mivel turn passzolásunkkal elhitettük vele, hogy semmink sincs, vagy nagyon gyenge lapokat tartunk.
Ha a riveren megadjuk ezt a nyitást, ami kb. 14-18 BB lesz egy 23BB-s potban, sokkal kevesebbet veszthetünk, mint akkor, ha a turn-ön tétet raktunk volna be. Például, ha a turn-ön 15 BB-vel nyitottunk volna egy 23 BB-s potba, és ellenfelünk ezt megadja. Így riveren 33BB-vel nyitna egy 53BB-s potba, hogy monsterével a lehető legtöbbet nyerje. Félne attól, hogy ha esetleg passzol, mi is passzolunk, és így tőlünk nem nyerne többet. De az is elképzelhető, hogy riveren passzolna, és a mi esetleges 33BB-s nyitásunkra még vissza is emelne. Itt már nagyon nehéz döntés előtt állnánk, és valószínűleg lapjainkat bedobnánk.
Eredmény: pot controll segítségégével veszthetünk 25-29 BB-t (4BB preflop+7BB flop+14-18BB river), pot controll nélkül 59 vagy több BB-t.
Ellenfelünknél osztott pár (pocket pair) van
Valószínű, hogy ha például 10-10-et tart a kezében, turn nyitásunkra (2nd barrel) megijed, elhiszi az ászunkat, és lapjait bedobja. Vagyis nem nyerünk többet, mint 11BB-t (4BB preflop+7BB flop).
Ellenben, ha a turn-ön passzolunk, az lesz az érzése, hogy a flop nyitásunk sima blöff volt. Ennek tudatában riveren 14-18 BB tétet fog betenni. Amennyiben a riveren nem tesz tétet, 95%, hogy 15BB-s river nyitásunkat csak megadja, és nem emel vissza. Azt fogja hinni, hogy csak blöffölünk és célunk csupán a pot „ellopása". Ebben az esetben elmulasztott turn nyitásunk nagyban megtérül majd.
Eredmény: pot controll segítségével 25-29 BB-t nyerünk, pot controll nélkül 11BB-t.
Ellenfelünk gyengébb ászt tart
Amennyibel ellenfelüknél A van gyengébb kísérővel, mint például A7, A3, valószínűleg check-call-t fog választani a játék lejátszásához. Számunkra jobb, ha esetleges turn nyitásunk megadására passzolunk a riveren. Amennyiben pot controllt alkalmazunk és passzolunk a turn-ön, ellenfelünk valószínűleg nyitni fog a riveren mint az előző példában.
Eredmény: az egyetlen különbség a mostani és a fent említett példa közöttt az, hogy amennyiben folytatjuk turn-ön a nyitást, ellenfelünk valószínűleg megadja. Ellenben a fenti példával, ahol feltételezhetjük, hogy eldobja. Így pot controll alkalmazásával, vagy épp anélkül, kb. ugyanannyit fogunk nyerni. Kivétel a helyzet, amikor a riverre K vagy Q érkezne. Ebben a helyzetben feleznénk a bankot.
MIÉRT HASZNÁLJUNK POT CONTROLLT?
A elemzett példák alapján következik, hogy a pot controll nagyon jó eszköz arra, hogy nehéz helyzetekben minimalizáljuk a veszteségeket és maximáljuk a nyereségeket.
MIKOR HASZNÁLJUK A POT CONTROLLT?
Nagyon fontos tudni, hogy mikor folyamodjunk pot controll használatához. Pot controllt játszani minden játékban veszteséges lehet. Mindenképp játszuk a megszokott agresszív játékunkat, semmit se adjunk ellenfeleinknek ingyen. De lesznek helyzetek, amikor nem marad más, mint a stratégiát használva megpróbálva eljutni a bemutatásig.
Legjobb helyzetek pot controll alkalmazásra, amikor meglehetősen erős lapokat tartunk, de az asztalon lévő lapok nem a legmegfelelőbbek és nagymértékben nehezítik a helyzetet. Továbbá hasznos alkalmazni, amikor egy nagyon óvatos ellenféllel kerülünk szembe, aki erős lapokkal játszik, nem ad meg nyitást rossz lapokkal, mint a gyenge játékosok.
HOGYAN HASZNÁLJUK?
Legmegfelelőbb pot controll-t használni, ha pozícióban vagyunk az ellenféllel szemben. Alapja abban rejlik, hogy passzolunk a turn-ön, amennyiben az asztalon nincs semmilyen húzólap, és nem vagyunk biztosak kezünk erősségében. A pot controll másik használata a klasszikus floating, amikor a flopon megadjuk a flop előtt emelő játékos nyitását anélkül, hogy visszaemelnénk rá.
Abban a helyzetben, amikor nem vagyunk pozícióban, akkor a pot controll használatára a „calling station" játékot alkalmazzuk, amikor passzolásunk után megadjuk ellenfelünk nyitását.
ZÁRSZÓ
A pot controll vitathatatlanul egy nagyon hasznos eszköz, amelyet minden sikerre éhes játékosnak használnia kell. Egy eszköz, amelyik nagymértékben megkönnyíti a döntést, megvéd minket a komoly döntésektől nagyon nehéz helyzetekben. Azokban a helyzetekben, amelyekben ha nem használnánk, nagyon sok pénzt vesztenénk.

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.