Chipleader lenni egy asztalnál, vagy az egész versenyt
vezetni nem gyakori esemény, de mégsem kivételes helyzet. Chipleaderek
lehetünk nagy szerencsének, vagy pár jól megjátszott kéznek köszönhetően is.
Hogy hogyan is kezeljük a helyzetet, arról fogunk most pár mondatban
szólni.
A chiplead kifejezés a chip szóból ered, ami zsetont jelent, a lead szónak a jelentése pedig első helyen lenni, vezetni, pl. egy mezőnyt. A chipleader tehát az a játékos, akinek a legtöbb zsetonja van az összes asztalnál ülő játékos közül. Még ha egy all-in játékból rosszul is jön ki, még mindig tud egy optimális játékot játszani. A chipleaderséggel viszont érdemes foglalkozni a játék aktuális szakaszának és a többi játékos zsetonszámának figyelembe vételével. Egy verseny elején 1000 kezdőzsetonnál pár kör után az 1060 zsetonnal ülő a chipleader, aminek még nincs semmi jelentősége. De chipleader az is, aki 50000 zsetonnal vezet 20000 zsetonátlag mellett. A különbég a 2 helyzet között már első ránézésre is óriási.
Chipleaderek gyakori hibája, hogy sérthetetlennek érzik magukat, ami abból ered, hogy egy játék alatt nem lehet őket a versenyből kiejteni. Ebből ered egy másik hiba, amikor gyakran megadják shortstackek all-injét szinte bármilyen lapokkal, mert csak azt látják, hogy kiejthetik őket. A következő gyakori hiba a túlzott agresszivitás. Ilyen játékkal nálunk is előfordulhat, sőt, szinte biztos, hogy zsetonjainktól és a vezetéstől szép lassan megválunk. Sőt, rosszabb esetben a mezőny másik végében is találhatjuk magunkat. Ezért nagyon fontos megértenünk, hogy a zsetonjainkat még chipleaderként is fontos megtartani, és nem könnyelműen elosztogatni. A megtartás és nem osztogatás itt nem úgy van értve, mint áttérés egy passzív játékstílusra. Inkább arról van szó, hogy nem játszunk feleslegesen, a laptartományunkon egy keveset szűkíthetünk is, nincs szükségünk arra, hogy a zsetonjaink felelőtlen játékkal másnál kössenek ki. A chiplead játék természetesen ugyanúgy függ a játékosok számától, a pozíciótól és a stackek nagyságától.
Én személy szerint 2 játékstílust alkalmazok, a verseny szakaszától és az ellenfelek stílusától függően. Ha agresszívek az ellenfelek, akkor inkább várok az igazán jó lapokra (TOP 10,AQ), és hogy utána hogyan játszok, sokban fog függeni a pozíciómtól és az ellenfélről kialakított read-től. Hátsó pozícióban kiszélesítem a játszható laptartományomat a TOP 10-en kívül még ezekre a lapokra is: KQ, KJ, K10, K9, JQ, 10J, közepes - magas egyszínű kapcsolódó lapok, és minden pár. Ez a játék a verseny korai szakaszára érvényes, amikor a gyenge játékosok sokkal hajlandóbbak kockáztatni. A másik típusú játékomat egy passzív asztalnál szoktam alkalmazni. Itt ha nem volt emelés, azonnal lecsapok a kasszára, egy elegendő, de mégsem óriási emeléssel megpróbálom azt ellopni. Ez a típusú játék a verseny későbbi szakaszára érvényes, amikor már mindenki vigyáz a zsetonjaira, pénzbe szeretne érni, és végképp nem szeretne kiesni. Ha volt egy emelés, akkor csak igazán jó lapokkal szállok be, figyelembe véve természetesen a pozíciómat. Ha 2 emelés is volt, akkor már csak az AK, AA, KK, QQ lapokat játszom meg.
Végezetül talán még annyi, hogy ha bármekkora chipleaderek is vagyunk, soha nem szabad elfelejteni a türelem szerepét, mert valószínű, hogy ennek köszönhetően kerültünk ide. Ha hirtelen elfelejtjük, könnyen lehet, hogy feleslegesen játszottunk, és csak tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak.

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.