Most kezdtél pókerezni? Vagy nem vagy olyan eredményes, mint elképzelted? Akkor foglalkoznod kell a játékoddal, például az ászok megjátszásával. Az ász természetesen a legerősebb lap, de ha még kapunk is egyet, körültekintőnek kell lennünk. Főleg kezdő játékosoknál az ász túlértékelt reményeket okoz, ami nem a legjobb játékhoz vezet.

Az, hogy hogyan vannak megjátszva az ászos kezek A2-től AJ-ig, hosszútávon nagyon fontos. A pókerben nagyon kevés egyértelmű válasz, tanács, ajánlás van erre a kérdésre. Az ász egy értékes lap, amelytől a játékosok többsége nagyon nehezen válik meg. Ha a vele való játék gyakran sikertelen, akkor bizony ezen javítani kell. A következő pár sorban néhány hasznos tanácsot adunk, hogy mikor is kell fokozottan figyelni.

 

Pozíción kívül

A pozíció a pókerben nagyon fontos. Ez különösen érvényes, ha gyengébb, vagy könnyen legyőzhető lapokat kapunk. Kezdők számára általános szabályként elmondható, hogy pozíción kívül minden olyan kombinációt el kell dobni, amikor az ász mellett a kísérő legalább nem J. Tehát A2-től A10-ig. Ez akkor is érvényes, ha a lapok azonos színűek.

Az ilyen játék első látásra talán túl óvatosnak is tűnhet, de ajánlatos a tanácsot megfogadni. Kivételt csak tényleg nagyon kivételes helyzetekben teszünk. Gyakran előfordul, hogy valaki pozíción kívül megad egy emelést ha az ászához alacsony kísérőt kapott, de a 2 lap azonos színű. Ajánlatos ilyenkor megkérdezni saját magunktól, hogy hosszútávon nyereséges tud-e lenni az ilyen játék pozíción kívül, húzó lapokkal. Sokan vannak azért akik tudják a helyes választ - nem, hosszútávon az ilyen lapok nem fognak nekünk profitot termelni.

 

Gyakori játék húzólapokkal

Az esélyünk, hogy esetleg a legjobb színt tudjuk összehozni, még nem ok arra, hogy minden pénzünket kockáztassunk. Nem szabad elfelejteni, hogy ha nem jön a szín, akkor valószínűleg csak egy ász magas kombinációnk lesz. A célunk ilyenkor az, hogy a kasszát minél alacsonyabban tartsuk, és kivárjuk a megfelelő pillanatot. Ha jönnek a kívánt lapok, akkor eljött a mi időnk, és támadunk!

Amennyiben egyszínű ászos lapokkal adunk meg egy preflop emelést, nagyon valószínű, hogy az eredeti emelő a flop után is akciózni fog. A nyitása valószínűleg magas lesz, el akarja majd lopni az emelt kasszát. Ha a flop után csak színhúzónk lesz, az odds-unk alacsony lesz, és valószínűleg be kell majd dobnunk a lapjainkat. Ezért tehát már a flop előtt el kell dönteni, hogy az ászunkkal alacsony kísérővel megadunk-e egy emelést.

Ha a flop után is megadod az újabb emelést és a turn sem segít, még az is előfordulhat, hogy a turn utáni tétet is megadod, amivel csak újabb zsetonokat kockáztatsz. Ha jönne a szín, akkor egy képzett játékos már tisztában lesz a helyzettel, és valószínűleg sok zsetont már nem fog a játékra szánni. Ez csak akkor nem fordul majd elő, ha neki is erős lapjai vannak. Igazán nagy kasszát csak olyan ellenféltől fogsz tudni nyerni, akinek tényleg erősek a lapjai, vagy egy gyenge, képzetlen ellenféltől.

Röviden, azonos színű ászos lapokkal emelést megadni és a színre várni hosszútávon nem lesz nyereséges. Természetesen ez attól is függ, hogy hány ellenfél ellen játszol, mert nem mindegy, hogy 9 ellenfeled van, vagy heads up-ban vagy.

 

A lapok túlértékelése

A leggyakoribb oka annak, hogy a játékosok ászos lapokkal gyakran veszítenek az, hogy túlértékelik a lapjaikat. Az azonos színű ászos lapok - néha még J kísérővel is - emelt kasszájú játékokban nem lesznek elég erősek. Ha ugyanis tudatosítod, hogy az általános tanácsokat figyelembe vévő játékosok olyan lapokkal emelnek, mint AA, KK, QQ, AK, JJ, AQ. Ezek a kombinációk az összes olyan ászos lapot verik, amelyeket eldobásra ajánlunk.

Természetesen figyelembe kell venni az ellenfelek képzettségét is. Mondjuk A3-at tartasz. A flop A37, szivárvány. Ez számodra egy ideális helyzet, sokat nyerhetsz AK és hasonló erős lapok ellen. Viszont ha nem jött volna a hármas, a helyzet sokkal nehezebb lenne. Van ugyan egy ászod, de a kísérő alacsony. Ilyenkor ha lehet, alacsonyan kell tartani a kasszát, el kell kerülni a magas emeléseket és azok megadását.

 

Összegzés

Próbáld meg tehát átértékelni a helyzetet, amikor ászt kapsz alacsony kísérővel. Nem szabad drágán flopot nézni. Ha ezt mégis megtetted és nem talál el a flop, a helyzettől függően meg kell tanulnod eldobni a lapokat. Ha nem vagy 100%-ig biztos abban, hogy jobb a lapod, akkor valószínű, hogy az ilyen lapokkal verve vagy. Játssz igazán erős lapokkal, és próbáld meg kihozni belőlük a lehető legtöbbet - hosszútávon ez lesz az, ami hasznot hoz!

Címkék:     póker stratégia      kezdő      ász      ászos kezek      értékelés      játék      ev      pro      játékos      le      pot      turn      érték      flop      akció      preflop      pozíció      emelés      zseton      tanács      j      tele      flop után      KK      eredm      eredménye      húzólapok      odds      heads up      húzólap      jj      qq      aj      ak      aq      hosszútáv      él      él      él      él      ben      kérd      els      él      Az      dönt      dönt      c
Kapcsolódó cikkek