Ne gondolkodj úgy, mint egy hal

A cikk szabad fordítás, forrás: 2+2, szerző: macvolcan

A megérzéseire hallgató játékos vs. matematikus

Végtelen történet…az szerint játszotok, hogy éppen hogyan is „érzitek” (feel player) a játékot vagy a matematikát követitek (math player). A feel player úgy gondolja, hogy a matematika túl van értékelve és hülyeség. Elég számukra az ellenfél lapjainak megtippelése, tellek kiértékelése, testbeszéd. Ezek szerint határozzák meg, hogy a lapjaik gyengék, vagy éppen ellenkezőleg, elég erősek.

A matematikus ezzel ellentétben minden helyzetet számokkal támaszt alá. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint pl.: Mekkora a megfelelő odds, Hány százalék az esélye, hogy megnyerem a leosztást, +EV-s ez a helyzet?

Az egyik játékos gondolatmenete sem teljesen helyes. Miért legyünk ilyen, és miért ne olyan játékos? Miért kellene mellőzni a matematikát? A matematika csak akkor hasznos, ha a megfelelő számokkal dolgozunk. Nézzünk pár hibás gondolatmenetet.

„Vannak helyzetek, amikor a számok nem számítanak.”

Nem, valóban nem. Néha hallgathatunk a megérzéseinkre, megváltoztathatunk pár számadatot, ha a read-ünkben 100%-ig biztosak vagyunk, „kihúzhatunk” pár lapkombinációt az ellenfél laptartományából. Viszont csak ritkán tudjuk az ellenfelet konkrét lapokra „belőni”, az esetek többségében az egész feltételezett range-el számolnunk kell. Minél pontosabban tudjuk ellenfelünk range-ét meghatározni, annál pontosabbak lesznek a számadatok.

„3:1 oddsot kaptam, ezért meg kellett adnom.”

Ezt nagyon gyakran látom olyan játékosoktól is, akik a póker matematikájában nem is jártasak. „Megadhattam, mert megvolt az odds-om.” A halak szeretik ezt a törvényszerűséget használni, mivel szeretnek flopot nézni, ezért megadnak hívást, vagy húzókkal várnak a pot odds és implied odds magyarázatával. Nem veszik figyelembe, hogy az, amit kiszámoltak, helyes-e vagy sem. Néha egy alacsony hívással kerülünk szembe, aminek a megadása olcsónak néz ki, de valójában nincs megfelelő odds-unk. Nagyon fontos elgondolkodni azokról a kezekről, amelyek értékért játszhatnak, és hogy melyik kezek hívhatnak értékért akkor, amikor ez még valójában blöff. Lehet az ellenfélnél nem kiegészült húzó? Képes alacsony párt blöffbe fordítani? Veszteni szokott a lapjaival? Hívni fog a riveren csúcs párral 3 flush vagy 4 straight boardon? Ezeket a kérdéseket fel kell tennünk magunknak.

„Az ellenfélnek rossz a stratégiája.”

Ezt a mondatot gyakran hallom olyan játékosok szájából, akik a saját játékukat tekintik a legjobbak. „Lazább, mint én, ezért biztos, hogy mániákus.” A pókerben az a szép, hogy nagyon sok játékstílus létezik, és ezek a stílusok lehetnek nyerőek is. Mielőtt bármilyen stílust is elvetnétek, gondolkodjatok el azon, hogy hogyan is lehetne ezt semlegesíteni. Ez nem csak egy új elemet fog a játékotokba hozni, hanem segít megérteni a veletek egy asztalnál ülő játékosokat is. Ez segít a játékstílusuk semlegesítésében is.

„Az ellenfelem nyerő játékos, ezért biztosan igaza van.”

Ez egy nagyon veszélyes gondolatmenet. Soha nem szabad egy másik játékos stratégiáját elsajátítani azelőtt, hogy ne gondolkodnánk el azon, hogy miért az a vélemény a jó vagy esetleg rossz. Ezzel a jelenséggel sokszor találkozni különböző fórumokon. Sok nyerő játékos található rajtuk, akik szívesen adnak különböző tanácsokat. Mindig fontoljuk meg, hogy a tanácsaik beleillenek-e a saját stratégiánkba. Megtörténhet, hogy az említett játékos csak fél szemmel nézte meg a leosztásunkat, és nem vett figyelembe minden körülményt és információt. De az is lehet, hogy nem volt lehetősége megismerkedni velük, mivel nem ült velünk egy asztalnál, és mi nem tudtunk leírni érzéseinket, sejtésünket.

Az, hogy nyerő játékos, még nem jelenti azt, hogy nincsenek alaphiányosságai a játékot illetően. Ami valakinél működik, még nem jelenti azt, hogy másnál is működni fog.

„Annyira jó vagyok, hogy nekem már nincs szükségem fejlődni.”

A póker egy olyan játék, amelyik idővel fejlődik és változik. Mindig szükség van az alkalmazkodásra. Ha nem, megálltok a fejlődésben, könnyen elmehet az a bizonyos vonat. Ha Phil Ivey mindig tud újat tanulni, mitől lennétek jobbak tőle?

„Ez csak egy downswing, mindent visszanyerek, ha véget ér.”

Az igaz, hogy a variancia a játék része. De naivak lennénk, azt állítanánk, hogy a legjobban játszunk akkor, amikor a grafikonunk egyre csak esik.  Vizsgáljuk meg a leosztásainkat. Biztos, hogy a lehető legkevesebbet buktátok, amikor elkapott a downswing? Nem buktatok egy vagy kettő beülőt akkor, amikor tilten voltatok? Egyáltalán nem voltatok frusztráltak akkor, amikor vesztettetek és tényleg nem a hibáknak köszönhető, hogy 10-20 nagyvakot buktatok? Többségünk tényleg nem a legjobb játékát játssza, amikor nem mennek jól a dolgok. A kártyáknak nincsenek emlékezetük, és amikor úgy fogjuk érezni, hogy downswingre léptünk, eljött az idő visszanézni, és megvizsgálni, hogy nem követtünk-e el olyan hibákat, amelyek még több vesztett pénzt eredményeztek. Tényleg kisajtoltátok a legtöbbet a jó lapjaitokból? A legkevesebbet buktátok a rosszul elsült leosztásokkor? Megfelelő, profitáló helyzetben blöfföltetek? Ne legyetek lusták, és vonjátok le a következtetéseket. Tegyétek félre az egótokat és végezzétek el a házi feladatot. Nagy eséllyel fogtok olyan új hibákat felfedezni, amelyeket már régen elkövettek, de most gyakrabban fordultak elő. És ha legközelebb megint megáll a lapjárás, ez a felfedezést használjátok az előnyötökre, és az adott helyzetben bukjátok a legkevesebbet.

„A könyvek semmit sem érnek.”

Ez a gondolat mindig megnevettet. Tényleg azt gondoljátok, hogy eléritek a maximumot csak azzal, hogy CSAK játszotok és magatokról elmélkedtek? Pontosan ez az oka annak, hogy különbség van a jó és a rossz játékosok között. Egy fish mindig azt fogja gondolni, hogy képzett, de ennek érdekében nem fog semmit se tenni. A jó játékosok TUDJÁK, hogy képzettek, ezért kutatnak, olvasnak, elemzik a játékukat és dolgoznak magukon. Egy hal azt gondolja, hogy minden tud a tellekről és a blöffről, a jó játékos tudja, hogy a játék milyen összetett, ezért azon dolgozik, hogy állandóan fejlődjön.

„Ezek az ellenfelek minden hívásomat megadják, itt lehetetlen nyerni. Magasabb tétre kell lépnem, ahol tisztelni fogják a hívásaimat.”

Ezzel kapcsolatban sokan viccelődnek különböző fórumokon, de valójában léteznek olyanok, akik úgy gondolják, hogy a magasabb szinten egyszerűbb a játék, mivel „a játékosok tudják, hogy mikor dobjanak.” Én személy szerint szeretem ezt a gondolatmenetet, mert számomra ez pénzt jelent. Csak a pókerben kockáztatnak az emberek még több pénzt, hogy jobb játékosokkal játszhassanak, mivel még a leggyengébb ellenfeleket sem képesek legyőzni.

„Ha elárulom a szupet-titkos tudásomat, akkor az asztaloknál már nem fogok tudni nyerni, mivel az ellenfelek is jobbak lesznek.”

Először is, ha úgy gondoljátok, hogy mindenkinél többet tudtok a játékról, túlbecsülitek magatokat. Másodszor pedig, ha 1000 játékos közül, akikkel játszani szoktatok, 100 fogja elolvasni a post-otokat, és ebből a 100-ból talán csak 1 fogja sikeresen alkalmazni a tanácsaitokat. A maradék 99, lehet, hogy javít valamit a játékán, de az emberek általában lusták, és a rossz játékukat a tanácsaitokkal fogják kimagyarázni. Vegyük például a Super System című könyvet. A pókerben óriási forradalmat jelentett. A könyv rengeteg hasznos információt közölt, amiknek köszönhetően sok játékos javított a játékán. Néhányan közülük szintén könyveket írtak, amelyek részletesebben foglalkoztak egyes témákkal, valamint haladó stratégiákkal, melyeket a Super Systemből szerzett tudásra építettek. Gondoljatok azokra a játékosokra, akik a tanácsokat rosszul értelmezték, változtattak a játékukon, és az ún. „spew monkey” játékosokká váltak. Hála az általuk felfedezett „póker tudásnak”, kényelmesen érzik magukat egyes húzások alkalmazásánál, amelyek magasabb téten talán hatékonyan alkalmazhatóak.

Valójában néha hasznos lehet, ha valakinek a játékán javítani próbáltok. Ha másoknak segítetek, néhány dologgal mélyebben kell foglakoznotok, mint azt eddig tettétek. Fontos tudni azt, hogy bizonyos dolgot miért tesztek, nem pedig csak megtenni valamit csak azért, mert mindig azt tettétek. Einsten mondta: „Soha, semmit nem fogunk megérteni addig, amíg azt nem vagyunk képesek megtanítani a nagymamánkat is.” Igaz, hogy a jövőben kiképeztek pár regulárt, amivel nehezebb lesz a játék, de ez nem azt jelenti, hogy ne jönnének utánuk újabb halak.

„Annyival jobb vagyok az asztalnál ülő ellenfeleimnél, hogy én bármivel nyithatok.”

Igen, ez egy bizonyos szempontból igaz. Ha tapasztaltabbak vagyunk, több marginális kézzel is nyithatunk. A poén az, hogy az a veszély fenyegethet, hogy a játékunkba vetett hitnek köszönhetően hajlamosak leszünk több kasszát elveszteni és rossz döntéseket hozni. Ha ez a jelenség összekapcsolódik a marginális kezekkel történő nyitással, marginális helyzetekbe kerülhetünk. Sok pénz elbukását kockáztatjuk ezzel. Természetesen itt is van egy egyszerű kimagyarázat. Azért játszunk lazán, mert a többiek annyira rossz játékosok…

„Ez az ellenfél nyerő játékos, kerülnöm kell. Ez a játékos vesztő, ezért biztosan gyenge. Fogadni mernék, hogy jobb vagyok.”

A halak az asztalnál pontosan így gondolkodnak. Ha valaki nyer, a hal jó játékosnak tekinti, elkerüli. Egyáltalán nem érdekli, hogy borzalmas játékos, csak éppen szerencséje volt. Ennek ellenkezője a vesztő játékos. Ha a hal egy ilyet lát, gyenge játékosnak tekinti, aki ellen a halak többet fognak akciózni. Ez az oka annak, hogy ha nyerünk, a hal visszahúzódik, és elkezd dobálni a folytatólagos nyitásunkra, double barrel-re. A halak a játékukon csak részben változtatnak, a döntésük mögött nincs semmilyen helyes logika. Én természetesen tudom, hogy mi lenne a helyes. Egy jó játékosnak is lehet rossz szériája, egy hosszútávon vesztőnek pedig lehet rossz szériája. A játékot az ellenfélhez kell igazítani, és nem pedig ahhoz, hogy éppen nyer vagy veszt.

„Az X nekem szerencsét szokott hozni.”

A szerencse az a dolog, ami miatt a rossz játékosok leülnek jó játékosokkal játszani. Az a feltételezés, hogy valami miatt nem lesz szerencsénk, vagy épp ellenkezőleg, egy megmagyarázhatatlan dolog szerencsét hoz, arra jó csak, hogy nem logikus döntéseket fogunk hozni. A rossz szokások mellőzése néha nehéz, főleg akkor, amikor a játékot befolyásolja a szerencse és a valószínűség. Nyerhetünk, még ha rossz döntéseket is hozunk, de veszthetünk akkor is, amikor jól döntöttünk. Nagyon sok pénzünkbe fog kerülni, ha a játékunkat a szerencsére fogjuk alapozni matematikai magyarázatok helyett.

„Megmutatom ezt a csodás blöfföt, lássák csak, hogy milyen jó játékos is vagyok.”

A póker a nem teljes információk játéka. Ezért minden egyes információ, amit ingyen osztunk meg, a jövőben azt eredményezheti, hogy ennek köszönhetően fog valaki ellenünk egy jó döntést hozni. Mindig számoljunk a következményekkel, amikor nem jutunk el bemutatásig, de megmutatjuk a lapjainkat. Néhány játékos különösen figyelmes, és emlékeznek akciónkra, hívásunkra. Miért kellene ingyen információhoz juttatni őket? Mindig tudatosítanunk kell, hogy milyen információkat adunk ki, és ezeket az ellenfelek hogyan értékelik ki, és hogy ezt miért tesszük.

„Emelek, hogy lássam, hogyan is állok.”

A póker elmélete szerint hibát követünk el akkor, amikor nem úgy játszunk, mint amikor akkor játszanánk, ha látnánk az ellenfeleink lapjait. Ezek szerint akkor kellene hívni ha:

1.       rosszabb kezek megadnak (értékért hívunk)

2.       az ellenfél jobb lapokat dob el (blöff)

De mit érünk el azzal, ha nem vesszük figyelembe ezt a 2 követelményt? Hívunk, és ezt mondjuk: „Ha ezt az ellenfelem megadja, tudom, hogy verve vagyok?” Ha látnátok az ellenfél lapjait, hívnátok akkor, ha a csak a saját lapjaitoktól jobb kéztől kapnátok megadást?

„Ha magasat hívok, jól megijesztem és dobni fog. Magasakat kell hívnom, hogy dobjon.”

Ezek a játékosok nem tudatosítják, hogy a hívásaik nagyságának köszönhetően nagyon könnyű kiismerni őket. Főleg passzív ellenfelek ellen sok értéket vesztenek erős kezeikkel. A következő fontos dolog, hogy a blöffjeik hosszútávon csak akkor nyereségesek, ha nagy %-ban fognak működni.