Rövid sorozatunk 2. részében a pozíció erejével és annak játékra gyakorolt hatásával fogunk foglalkozni. Szólni fogunk a hívások nagyságával, a 4-bet és 5-betről, valamint a többi játékoshoz való alkalmazkodásról is. Kitérünk a deep stack játék dinamikájára is. Aki nem olvasta az első részt, az itt megtalálja.
A pozíció ereje
Deep stack játékok esetén az óvatos induló laptartomány kiválasztásán kívül a pozícióra is nagyon kell majd figyelnünk. Mint egy jó Holdem játékos, természetes dolog, hogy foglalkoztok vele, de ha deep játékról van szó, ez különösen fontos. Sokkal gyakrabban fogjátok magatokat szembetalálni magas hívásokkal a turnön és a riveren. És marginális kezekkel nagyon nehéz lesz majd meghozni a helyes döntést.
Mondjuk 3-betet kaptatok egy olyan agresszív játékostól, aki pozícióból gyakran 3-betel. Tegyük fel, hogy AJx lapjaitok vannak. 100 nagyvakkal még el lehet gondolkodni a megadáson, ami után all-in is kerülhettek csúcs párral, vagy ha kaptatok megfelelő fold equity-t. De passz/emelhettek is a flopon, amivel all-in helyzetbe kerültök, esetleg nehéz döntésre kényszerítve, nyomást gyakorolhattok a marginális lapokat tartó ellenfélre. De kihasználhatjátok azt is, hogy nem találta el a flop.
Most vegyük ezt a helyzetet 300bb mélyen. Attól függetlenül, hogy mennyire agresszív az ellenfél, betolnátok a teljes sztekketeket egy párral? Ha ellenfeletek csak egy kicsit képzett postflop játékos, gyakran lesztek a megadásakor hátrányban, néhány helyzetben pedig drawing dead. Pozíciójának köszönhetően komoly döntések elé fog állíthat, sok zsetonnal megadhatja donkebeteiteket vagy passz/emeléseteket, amivel a további utcákon fog nyomást gyakorolni.
Ennek köszönhetően pozíción kívül sokkal feszesebben, pozícióból pedig lazábban kell játszani. Sok zsetonnal jobban lehet manőverezni, ami a pozícióban lévő játékosnak jelent előnyt. Használjátok ki teljesen ezt az előnyt, pozícióból 3-beteljetek gyakrabban, a flat call-t és a floating-ot építsétek be a játékotokba. Megfelelő játékos ellen, aki sokat dob, a preflop 3-bet laptartományotokat bővítsétek.
Magas kasszák
Az extra magas sztekkeknek köszönhetően a 4 és 5-bet sokkal használhatóbb fegyver. Nagyon fontos viszont tudatosítani, hogy még ha a sztekkeknek köszönhetően ezek a hívások gyakoribbak és játszhatóbbak is, mint 100bb esetén, minél több pénzt toltok a kasszába, annál jobban szűkítitek és polarizáljátok a range-eteket. Ezzel most arra utalunk, hogy értékért 4 és 5-betelni csak nagyon erős lapokkal fogtok (sok játékos általában 1010+és AK-val) vagy blöfföltök. Jobb játékosok ezt kiszúrhatják, amit kihasználnak majd ellenetek. Ilyenkor a több lehetőség közül az egyik, hogy az ellenfél 4 vagy 5-betjét csak megadjátok AA és KK lapokkal. Ez különösen érvényes agresszív játékosok ellen, akik a 3-betjeitekre gyakran fognak blöff 4-betelni.
Gyakran találkozni deep stack asztaloknál az antéval is. Lehet, hogy ez nem tűnik nagy összegnek, de valójában óriási különbséget jelent. Egy antés $1/$2 no limit játék szinte azonos az ante nélküli $2/$4-el, nem csak azért, mert a kasszában több a dead money, hanem azért is, mert az első emelés és 3-bet sokkal jobban megemeli a kasszát, mint a megszokott játékok esetén. A dead money azt jelenti, hogy nehezebb a kasszáért harcolni, lazábban kell játszani, még gyakrabban 3-betelni. A kasszában sok pénz lesz, ezért ha már egyszer játékba léptetek, nem szabad túl gyakran dobnotok.
Folytatjuk…

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.