Ma újabb fejezetéhez érkezett az intuícióval foglalkozó sorozatunk. Szólni fogunk a rizikóhoz kapcsolódó viszonyról, és hogy annak milyen kihatásai lehetnek a játékunkra. Foglalkozni fogunk a rizikóhoz való negatív és pozitív hozzáállással is.
A rizikóhoz való hozzáállás
Az embereket a rizikóhoz való hozzáállásuk szerint a következő csoportokra oszthatjuk:
- A közömbös hozzáállás: Ha közömbös számukra a rizikó, hisznek a pénzt abszolút erejében. Minden kockázathoz úgy állnak hozzá, hogy pozitív hozama lesz. A negatív eredményt kizárják.
- A rizikó kedvelői: Szintén pozitív hozamot várnak, de számításba veszik a negatív eredményt is, attól függően, hogy milyen esélyekkel játszanak, és hogy mennyire szeretnek kockáztatni.
- A rizikó kerülői: Ha egyenesen kerülik a kockázatvállalást, soha nem mennek bele negatív vagy kétesélyes kockázatba. Gyakran a pozitív hozamú kockázatot is kizárják.
Gyakorlatban viszont ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. A kockázathoz való hozzáállást sokkal nehezebb meghatározni, mint egyszerűen csak 3 csoportra osztani. Először, létezik a „szórakozásnak” is nevezhető elem, ami pozitív irányba is tudja befolyásolni egy ember kockázathoz való viszonyát.
Általánosságban érvényes, hogy az emberek hajlamosabbak úgy viselkedni, hogy bizonyos esetekben kizárják a rizikó jelenlétét.
Gyakran olyan téves elképzelésük van, hogy egy pókerjátékosnak szeretnie kell kockáztatni. Természetesen sokan vannak ilyenek, de nem mindenki. A rizikóval nem foglalkozó játékosok ezért pókereznek, mert:
- A játék nyújtotta érzés számukra nagyobb, mint az elvesztett pénz valódi értéke. Nem úgy tekintenek a pókerre, mint szerencsejátékra, hanem szórakozásba, ami pénzbe kerül.
- Nyerő játékosok, akik szeretik a kockázatot, csak azért, mert azzal pénzt lehet nyerni. Nem szabad elfelejteni, hogy egy kockázatot kerülő játékos is játszhat szerencsejátékot, ha elegendő előnnyel rendelkezik.
Attól függetlenül, hogy valaki hogyan viszonyul a kockázathoz a mindennapos életben, az asztalnál ennek az érzésnek semlegesnek kell lennie.
Gondban lesztek, ha egy leosztás során a következő gondolatmenetet fogjátok követni: Sok pénzt akarok nyerni, de nem akarom kockáztatni, hogy sokat bukjak.
A kockázatot ignoráló játékosok a következő dolgokra lesznek fokozatosabban hajlamosak:
- Gyakran akarják kiűzni az ellenfeleket a kasszából
- Nem hívnak értékért elég gyakran
- Kevésbé nyereséges leosztásokban is részt vesznek
Egy játékos számára azok a legjobb játékok, amelyekben minél több laza játékos vesz részt. Ellenfeleitek gyakrabban fognak hibázni, ami számotokra magasabb winrate-et fog eredményezni. Egy ilyen játéknak lesz egy hátránya is: a sok bad beat. Sokan fognak gyenge kezekkel játszani, annak reményében, hogy kiegészülnek a gyenge húzólapjaik, ami néha be is fog következni. Néhány játékos azt gondolja, hogy ezeket az asztalokat nehezebb megverni, mint a feszeseket. Ezek a játékosok olyan szegényes érvekkel állnak majd elő, mint:
- A legerősebb pár soha nem tart ki
- Nem lehet megvédeni a kezet
- Azzal, hogy mindenki megad, a megadás kevésbé lesz rossz, mivel ezzel kölcsönösen jobb pot odds-ot biztosítanak egymásnak.
Ezek a típusú játékosok jobban szeretnek kevesebbet és gyakrabban nyerni, mint sok pénzhez jutni laza asztaloknál. A variancia csökkentéséért és a nagy bukások elkerüléséért lemondanak a hosszútávú profitról.
Az asztaloknál jelen vannak a kockázat kerülésének egyéb jellemzői is. Vannak olyan játékosok, akik nem emelnek értékért elég nagyot, mivel félnek a visszaemeléstől, vagy eldobnak olyan húzólapokat, amelyekkel pedig jó oddsot kaptak a megadásra.
Vannak olyanok is, akik számára ez az averzió szorosan összefügg az általuk játszott szinttel. Például egy limit holdem 5/10 játékos tudja kezelni az -500 dolláros sessionjeit, de nem tudna feldolgozni egy hat-számjegyű bukót, még akkor sem, ha meglenne rá a bankrollja. Ilyen helyzetben jobb inkább visszalépni egy szintet, és olyan szinten maradni, ahol kényelmesen érzi magát az ember.
Forrás: The poker mindset

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.