Újabb fejezethez érkezett a póker pszichológiájával foglalkozó sorozatunk. Az előzőben az intuíció 6 területével-formájával foglalkoztunk, amik közül, ha csak eggyel is azonosulni tudtok, feltétlenül szükséges, hogy az adott intuíció pókerre kivetített hatását elsajátítsátok. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy elinduljatok a sikeres karrier felé vezető úton.
Foglaljuk tehát össze, hogy mikkel is foglalkoztunk:
1. Az akciók és reakciók kapcsolata
2. A rövidtávú célok kitűzése negatív hatású
3. Az átlagosság nem elfogadható
4. A kockázathoz való semleges viszony az egyetlen elfogadható viszony
5. A kapzsiság előny
6. A logikus gondolkodásmód nélkülözhetetlen
Ezeket a dolgokat nem lehet egyetlen éjszaka alatt elsajátítani. Szükségetek lesz változtatásokat eszközölni a hozzáállásotokban, de ez időt vesz majd igénybe. A legfontosabb, hogy megtaláljátok a rátok legjellemzőbb „igazságokat", amiken dolgoznotok kell majd.
A bad beatek és nagy kasszák elbukása
„Senki sem nyer mindig, és mindenki, aki azt állítja, hogy igen, vagy hazudik, vagy pedig nem pókerezik." – Amarillo Slim. A következő fejezetekben megmutatjuk, hogy mikor, hogyan és hol lehet alkalmazni az eddig tanultakat (hozzáállás + igazságok). Legfőképpen a variancia okozta kihatásokra fogjuk a hangsúlyt fektetni. A varianciát úgy is jellemezhetjük, mint rövid ideig tartó kilengést, a játék szerencsefaktorának természetes kihatását. A témát kezdhetjük a póker legkisebb mérhető „mértékegységével", ami ebben az esetben egyetlen leosztást jelent.
Ha egy leosztásban többen vesznek részt, akkor a parti elvesztése bárki számára inkább megszokott, mintsem kivételes jelenség. Egy leosztás elvesztése, ahol nagy kasszáról van szó, főleg egy átlagos játékos számára óriási negatív élményt jelent. No Limitben akkor beszélünk magas kasszáról, amikor a kasszában a nagyvak legalább 30-szorosa van. A következő fejezet az ilyen kasszák elbukásáról fog szólni.
Mi történik, ha nagy kasszát buktok?
Az utolsó hívás megadva, a kártyák bemutatásra kerülnek, a kassza az ellenfélhez vándorol. Sok pénzről van szó, és ti hittetek abban, hogy van esélyetek megnyerni a leosztást. Lehet, hogy legitim húzólapokkal játszott, vagy csak egy gyenge húzója egészült ki, de az is lehet, hogy már az elejétől fogva erősebb volt, de ti ennek az ellenkezőjét gondoltátok. Legyen ez így, vagy úgy, a rövidebbet húztátok. A 2. legerősebb lapjaitok voltak, de semmit sem nyertetek velük. Ez az a pont, amikor sokak számára elkezdődik a mizéria.
Sokan mérgesek lesznek, miután elbuktak egy magas kasszát. Ennek az oka az, hogy az emberi lélek törékeny, és csak nehezen tudja feldolgozni a váratlan eseményeket. Még ha sokan tudatosítják is, hogy szerencsejátékot játszanak, és veszíteni is természetes dolog, amikor ez megtörténik, mégis nehezen viselik. Ilyenkor természetesen a játék anyagi vonzata is jelen van. A póker végül is arról szól, hogy pénzt nyerjünk, és ha nagy kasszát buktunk, sok pénzt vesztettünk. Tudat alatt már a sajátotoknak tekintettétek a kasszát, és amikor az utolsó pillanatban búcsúztok tőle, természetes, hogy lelki megrázkódtatásban lesz részetek.
Magas kasszák elbukása más okokból kifolyólag is okozhat sérüléseket. Néhány játékost a veszteség emlékezteti, hogy a póker kiszámíthatatlan játék. Érvényes ez főleg akkor, amikor nem a saját hibájukból bukták el a leosztást. Megszólalhat egy hang is a fejükben: „Játszatsz a lehető legjobban, ez mégsem jelent semmit. A véletlen rabszolgája vagy." Az emberek szeretik azt az érzést, hogy kezükben tudják tartani az eseményeket, és az akciójukra az elvárt reakció lesz a válasz. Azonban ez a pókerben sajnos nem így van, és a magas kasszák elbukása ezt is bizonyítja nekünk.
Az, hogy egy nagy kassza elbukása milyen hatással lesz rátok, több tényezőtől is függ:
1. Milyen magas volt a kassza
2. Mennyire tartottátok magatokat esélyesnek
3. Hogyan buktátok el a leosztást
4. Hogyan alakult a session
5. Készpénzes játékról vagy tornáról volt-e szó
6. Mekkora a bankrollotok
7. Milyen a hozzáállásotok
Ha megvizsgáljuk ezeket a tényezőket, láthatjuk, hogy miért is olyan nehéz sokak számára teljesen kiiktatni az érzelmeket. Képesek lehettek a kasszák többségével egyáltalán nem is foglalkozni, de a legnagyobbak elvesztése érzékenyen fog érinteni benneteket. Még az olyan játékosok is, akik első ránézésre edzettek, az önfegyelem és nyugalom mintaképei, hajlamosak lelkileg a padlóra kerülni, ha a flopolt magas sorukat riveren veri meg egy flush.
Nem csak az a fontos, hogy egy kassza elvesztése mennyire hat ki lelkileg, hanem az is, hogy ez mennyire lesz kihatással valakinek a játékára. Az érzelmek jönnek, de ugyanúgy el is tűnnek, de a lelki kilengések alatt elszórt pénz már soha nem jön vissza. A leosztás már a múlté, jobb esetben már el is van felejtve. Ha valami maradt is utána, az legyen hasznos és használható. Mindig igyekezzetek úgy viselkedni, mintha a leosztás meg sem történt volna.
Egyetlen rosszul elsült leosztás képes lehet a játékotok minőségén változtatni. Ez a változás lehet szinte alig észrevehető, de akár óriási is.
Kerúljétek el a nagy kassza bukása után:
1. Az ellenfelek nyilvános gyalázását
2. A következő leosztás rossz megjátszását
3. Hasonló helyzetek jövőbeli rossz megjátszását
4. Tiltet
Hogy ezeket elkerüljétek, a legjobb megoldás, hogy olyan hozzáállást tudjatok felépíteni, amelynek eredménye az lesz, hogy érzelmileg el tudjátok magatokat vonatkoztatni a játéktól. A fejezet következő írásaiban a magas kassza elvesztése utáni helyes reakciókkal fogunk foglalkozni.

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.