Mai írásunkban a nagy kasszák elbukásával fogunk foglalkozni. A játékosok többsége számára a rosszul elsült leosztások helyes lereagálásának megtanulása hosszú időt vesz igénybe. Reméljük, hogy a mai cikkünk is segít majd a tanulásban.
Vannak játékosok, akik nehezen viselik a bad beateket, de találunk olyan kezdőket is, akiket egy ilyen szituáció szinte alig visel meg. Felállítottunk egy négyes listát, ahol minden egyes lépcsőfok a negatív élmény bizonyos feldolgozását jellemzi. Minél feljebb jut valaki, annál jobban kezeli a nagy veszteségeket.
1. lépcsőfok: A düh
Az első lépcsőfokon álló játékos az elbukott kassza pénzbeli mivoltával foglalkozik. Ha elveszti a leosztást, az első reakciója a düh lesz, amit az az ember érez, akinek ellopták a pénztárcáját. Ennek az oka az, hogy az adott játékos a pénzt, amivel játszik, összepárosítja azokkal az anyagi javakkal, amiket azon venni tudna. Ezt a mérget több lehetséges célponton is levezetheti. Leggyakrabban az ellenfele lesz az. Ez jellemző főleg akkor, amikor meg van győződve arról, hogy vesztett ugyan, de ellenfele rosszul játszott. A düh általában verbális támadásba megy át, aminek fő jellemzője az ellenfél sértegetése. Ezek az érzelmi kitörések online játék alkalmával jellemzőek, mivel ott ezt könnyebben „meg lehet úszni." Élő játék alkalmával általában az osztók lesznek az okai annak, hogy nem nyert valaki. Online sokan megkérdőjelezik az RNG korrektségét is. Diplomatikusabb játékosok sikertelenségükért okolhatják a sorsot, pókeristeneket, vagy bármilyen túlvilági erőt is. A „düh" lépcsőfokán állók játékán valószínűleg minden egyes elbukott kassza után csorba esik. Felveszik a „steam" játékstílust, ami a tilt első jele, és azt jelenti, hogy túl lazán és agresszívan játszanak. Hajlamosak arra, hogy bosszút álljanak, vagy legalábbis megpróbálják visszanyerni az elvesztett pénzt. Az élet ezen a lépcsőfokon nagyon nehéznek mondható. Lehettek nagyon képzettek, de ez szinte alig fogja kompenzálni a dührohamotok alatt elbukott pénzt.
2. lépcsőfok: A frusztráció
A 2. csoportba tartozó játékosok már kiiktatták a destruktív érzelmi megnyilvánulásokat, de a nagy kasszák elbukását még mindig fájdalmasan viselik. A különbség csak annyi, hogy ez a fájdalom náluk frusztráció formájában jelentkezik. A játékosokat a póker kiszámíthatatlansága frusztrálja. Egy leosztást gyakran „mi lett volna ha" szemszögből is elemeznek. Az ebbe a csoportba tartozók nagy gondja az, hogy a rövidtávú eredményeikre koncentrálnak. Sokan ezen a szinten stagnálnak, tudatosították már, hogy egyetlen leosztás eredménye nem mérvadó. A frusztrált játékosok elfogadják a póker mivoltát, de még nem tanulták meg gyakorlatban alkalmazni és együtt élni vele. Hajlamosak foglalkozni az elbukott kassza játékukra és bankrolljukra gyakorolt hatásával is. Képzett játékosok azért szoktak leragadni ezen a szinten, mert a kasszákat összefüggésbe hozzák a winrate-jükkel is. Lehettek sikeresek ezen a lépcsőfokon is, de a hozzáállásotok bizonyos mértékben mégis gátolni fog benneteket a fejlődésben. Frusztrált döntéseket fogtok meghozni, hajlamosak lehettek a tilt laza, de passzív formájára is. Ahhoz, hogy maximalizáljátok a bennetek rejlő potenciált, el kell fogadnotok, hogy csakis a hosszútáv fontos. Csak ekkor tudtok majd egy lépcsőfokot feljebb lépni.
3. lépcsőfok: Az elfogadás
Ebbe a csoportba azok a játékosok tartoznak, akik elfogadják a póker valós mivoltát. Megértették, hogy van rövidtávú szerencse, aminek a következménye az, hogy néha óriási kasszát buknak el. Ha olyan játékos veri meg őket, akinek kiegészült az addig valószínűtlen húzója, nem fognak negatívan reagálni, mivel tudják, hogy hosszútávon ők lesznek azok, akik pénzt nyernek a gyenge húzóikban reménykedő ellenfeleiktől.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem lesz rájuk hatással egy-egy nagyobb bukás. Mindig örülni fognak, ha behúznak egy nagy kasszát, de ugyanúgy ők is szomorúak lesznek, ha veszítenek. Ezek a játékosok megtanulták, hogy a rövidtávnak nincs meghatározó szerepe, és más dolgokat tartanak fontosabbnak.
A 3. lépcsőfokon állók sokkal ritkábban tiltelnek. Tudják, hogy akkor is profitálnak, ha ellenfelük hibás döntése ellenére is nyert. Kisebb tiltre azonban ők is hajlamosak lehetnek, ami azonban náluk nem lesz tudatos. Soha nem fognak a játékukon változtatni, még ha óriási kasszát is buktak el.
Ezen a szinten már nagyon jó az elvesztett kasszákhoz való hozzáállás. Ha ide tartoztok, megvan a lehetőségetek igazán jó játékossá válni.
4. lépcsőfok: A közöny
Ide felérni extrém önfegyelmet igényel, ezért tartoznak csak nagyon kevesen ebbe a csoportba. A játékosból nem vált ki érzelmi változást a legnagyobb kassza elvesztése sem. A dühöt, frusztrációt vagy elfogadást már kiiktatta a játékából. Helyette azzal foglalkozik, hogy kielemezze ellenfele játékát, és hogy ebből milyen következtetést tud levonni. Az, hogy a leosztást megnyerte, vagy elvesztette, számára részletkérdés.
Tudja, hogy az egyetlen, és legfontosabb dolog a hosszútáv. Egyetlen leosztás kimenetele irreleváns, amivel még foglalkozni sem érdemes. Minden egyes leosztásban az a legfontosabb, hogy az hogyan volt megjátszva. A 4. lépcsőfok játékosai tökéletesen alkalmazkodnak a bukásokhoz. Ha tiltre kerülnek, akkor az nem a rövidtáv miatt van. Ez a hozzáállás óriási előnyt jelent azokkal szemben, akik erre a szintre még nem jutottak el.

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.