Ha Erica Schoenberg indulna a Miss World versenyen, minden
bizonnyal előkelő helyen végezne. Egy jó ideje modellkedik is,
a szépségéből semmit sem veszített, sőt, a pókerasztalnál is
kamatoztatja. Ha az asztalnál ül, ellenfelei nem mindig
a játékra figyelnek, ezt a figyelmetlenséget keményen bünteti:
megkopasztja őket.
A matematika géniusza
Erica Ohio államban, Akron városában született 1978 március 25.-én. Szülei szenvedélyes fogadó játékosok voltak, akik egy lóversenyen ismerkedtek meg. A lóversenypályán Erica is sok időt töltött velük. Nem csoda tehát, hogy ha ilyen közegben nőtt fel, karrierje a profi játék felé vette az útját. Jövőjére nagy hatással volt a lakhelye is, mivel a kártya, Akronban nagyon kedvelt játék volt.
Már az iskolában lenyűgözte a tanárait a számolási képességével, melyeket az apjával folyó Blackjack partik alatt szerzett. Az iskolában rengeteg matematikai versenyen győzött, legnagyobb sikere az 1991-es Knox County Math Championship megnyerése volt. Az egyetem kiválasztásakor mellőzte a matematika tudását, és egy színészetet és színházművészetet oktató egyetemet választott. A tanulmányai alatt sem hanyagolta a kártyát, a helyi kaszinók gyakori látogatója volt. A tanulás is jól ment, 4 év alatt megszerezte a diplomát.
Black Jack Babe
Az egyetem után Los Angelesbe költözött, ahol kamatoztatni szerette volna a tudását mint színésznő. Ez pár mellékszerep ellenére sem sikerült, így kénytelen volt kipróbálni pár foglalkozást. Dolgozott mint modell, profi röplabdajátékos, de sehol sem volt elégedett, ezért egy sportcentrumban helyezkedett el, ahol erőnléti és kickbox edzőként dolgozott. Ennek ellenére a szíve még mindig a kaszinók felé húzta, ahol egyre több időt töltött.
2004-ben megnyerte első Blackjack versenyét, amelyre a nevezés 25$ volt. Az első helyért 2000$-t kapott. A versenyek kezdték érdekelni. Pár újabb siker után csatlakozott a MIT Blackjack Team-hez, akinek a tagjaival a lapok számolásának segítségével sok millió dollártól fosztottak meg kaszinókat. A csoport tagjai közül sok profi pókerjátékos is kikerült. 2005-ben Erica már a világ legjobb 40 Blackjack játékosa közé tartozott. Bekerült két televíziós versenybe is - World Series of Blackjack (GSN), Ultima Blackjack Tour (CBS). A versenyek után a szépségének köszönhetően híresség lett, és a Blackjack Babe nevet kapta.
Póker
A 2005-es év végén a Poker Babe nevet választotta, mivel sokkal többet foglalkozott a Texas Holdem-el mint a Blackjack-el. Az Akronban szervezett otthoni játékokon több híresség is a vendége volt, köztük Poker Brat Phil Hellmut is. Az igyekezete 2006 tavaszán ki is fizetődött. Egy WPT versenyen, ahol 605-en indultak és a buy in 25.000$ volt, a 16. helyen végzett, amiért 117 165 dollárt kapott. Ez a siker elég volt, hogy meghívják a WPT Ladies Night Out-ra, ahol a 4. helyen esett ki. Jobban végzett mint Vanessa Roussou vagy az előző év győztese Jennifer Tilly, aki mellesleg Phil Laak barátnője. A sikernek köszönhetően egy online terem is megkereste, profi szerződést ajánlott, amit Erica el is fogadott. A szépségének köszönhetően a terem szóvivője is lett egyben.
A 2007 is hasonlóan sikeres volt. 18. lett a WPT $10,000 Bellagio Cup III-on (41310$). A WSOP-n is nagyon közel került a karkötőhöz. Egy $1,500 No Limit Holdem versenyen 2778 ellenfelet megelőzve a 3. helyen végzett (261 646$). WSOP-kon hatszor végzett fizető helyen, különböző versenyeken 710 161 dollárt keresett.
Mr. B vs Krantz
Erica a francia pókercsillag David Benjamin menyasszonya (az interneten viszont már megjelent, hogy szakítottak, de ezt egyik fél sem erősítette meg). Davidnek köszönhetően 2008-ban online is hallatott magáról. Benyamine és Jay „pr1nnyraid" Rosenkrantz heads up-ot játszottak egy 300/600 dolláros asztalon, amelyről David szó nélkül kilépett és átment egy 500/1000-es asztalhoz. Jay a chaten keresztül beszólt Davidnek, ami Ericát nem hagyta hidegen. A blogjában alaposan kiosztotta Jay-t. A vitát 2009-ben a 2 Months 2 Million póker valóságshow kamerái előtt zárták le.
Ha Erica épp nem pókerezik vagy nem barátja becsületét védi, a sportnak hódol. Aktívan strandröplabdázik, vagy a kedvenc csapatának, a Cleveland Cavaliers-nek a meccseit nézi.
Videók

2. Ne tegyen megjegyzéseket vallási, faji, etnikai vagy nemi alapon más felhasználókra.
3. Ügyeljen a szóhasználatra és kerülje a zavaró, agresszív, vulgáris, obszcén, hangulatkeltő megjegyzéseket.
4. Tartsa tiszteletben a törvényt. Ne írjon jogszabályba ütköző vagy jogszabálysértésre buzdító bejegyzést.
5. Kerülje a “spamelést”. Kérjük ne írja be ugyanazt a hozzászólást több helyre.
6. Ne hírdessen. Ternészetesen a témához tartozó nem kereskedelmi célú weboldalakat említheti, ha ezek a véleményéhez tartoznak.
7. Tartsa be a nyelvi előírásokat és csak magyarul kommentáljon. Angol nyelvű idézetek és szakszavak használata megengedett.
8. Tilos mások személyes adatainak közzététele az érintettek beleegyezése nélkül.
9. Maradjon a témánál. Kérjük ne közöljön a témától eltérő kommenteket.
10. Tilos a moderátor által törölt hozzászólások visszamásolása, vagy az azokból idéző bejegyzések, esetleg az azt kritizáló, sértő megjegyzések.
11. Tilos privát pókerversenyek jelszavának lérése és közzététele.