Puggy Pearson 1929. január 29-én született Tenessee államban. Családjával igen szerény körülmények között éltek. Becenevét egy gyerekkori balesetből adódó, furcsa alakú orráról kapta. Ötödikes korában abbahagyta az iskolát, és dolgozni kezdett, hogy családjának segíteni tudjon.
16 éves korában tengerésznek állt, ahol megismerkedett a kártyajátékokkal. Hamar fény derült tehetségére, kedvelt minden játékot, amire pénzt lehetett tenni, és esélyek voltak benne. Leszerelése után nyakába vette Amerikát, ott játszott, ahol számára kedvező játékot talált.

Az '50-es évek elején még csak készpénzes játékok léteztek. Puggy-hoz fűződik a freezeout versenyek ötlete, amit megosztott barátjával, Nick Dandolossal, aki pedig Benny Binionnak adta tovább az ötletet. 1970-ben megrendezték az első World Series of Poker-t, 1973-ban pedig megszerezte első világbajnoki karkötőjét. Ő az egyetlen játékos, aki 1970-től 2005-ig minden WSOP-n ott volt.

Doyle Brunson mondta egyszer róla: „Ő viseli a legjobban a feszültséget mindenki közül, akit csak ismerek. Elmondok valamit Puggyról: soha nem adja fel..."

Számos híressé vált társával együtt Puggynak hatalmas szerepe volt abban, hogy a póker elfogadottá váljon.

Játék közben mindig szivarozott.

2006. április 12-én, 77 évesen szívrohamban hunyt el.

Címkék:     póker      híresség      Walter Clyde „Puggy" Pearson      wsop      készpénzes      verseny      free      játék      versenyek      ev      játékos      doyle brunson      készpénzes játék      Puggy Pearson      le      karkötő      doyle      Benny Binion      A póke      brunson      nick      binion      j      KK      ty      Lamb      hun      50      5      aj      ak      adó      él      él      él      él      Nick      ben      kezd      els      él      Az      karköt      kezd
Kapcsolódó cikkek