barry_greensteinA póker egyik legmeghatározóbb személyisége, az egyik legjobb és legfélelmetesebb versenyjátékos. Kiváló készpénzes játékos is, aki jótékonysági tevékenységeiről is híres. Akiről szó van, az nem más, mint Barry Greenstein.

Beceneve: „The Robin Hood of Poker” – A póker Robin Hoodja

Született: 1954. december 30.

Nyereményei: $ 7.221.975

Az Illionois-i Chicagoban zsidó családban született és nőtt fel. A kártyával már nagyon fiatalon megismerkedett, szüleivel különböző játékokat játszottak. Már gyermekkorában felfigyeltek kimagasló intelligenciájára, az alapiskolában még évfolyamokat is kihagyott, olyan jól haladt.

12 éves korában már az iskolatársai zsebpénzét is elnyerte, otthoni játékokban gyakran nyert 50 dollárt is, ami akkor sokat ért. Ezekben az időkben vette észre magán, hogy sokkal jobb játékos, mint a többiek, és elkezdett profi játékos karrierről álmodni. Erre viszont pár évet még várnia kellett.

barry_greenstein

Nagyon jó volt matematikából, és mindenben, ami a számítástechnikával foglalkozott. Még gyerekként megírta első számítógépes programját. A középiskolában is a legjobbak közé tartozott, aminek az elvégzése után az Illinois-i egyetemen matematikát tanult tovább. Itt már a legmagasabb tétes játékok mindennapos részvevője volt.

Az egyetem után a Symatecnél kezdett el dolgozni, ahol olyan új programok megírásából vette ki a részét, amelyek segítségével a cég a csúcsra jutott. 1991-ig dolgozott itt. A cégben felmondott, és úgy döntött, hogy profi játékos lesz.

Bankrollja és a tudása gyorsan növekedtek. 1992-ben vett részt élete első nagy élő versenyén, ami a WSOP 10ezer dolláros főversenye volt. A kor legnagyobb játékosai ebben az időben Chan, Brunson, Baldwin és Johnston voltak. Ezen a versenyen a nagyon szép, 22. végzett.

Greenstein időközben elvált feleségétől. 3 év pereskedés után végül a bíróság neki ítélte a gyerekeket. 2 saját gyermekén kívül 4 nevelttel is büszkélkedhet. Az egyik közülük Joe Sebok, aki Barry legjobb tanítványa lett. Apa és fia együtt működtetik a PokerRoad site-ot.

Greenstein ezek után fejleszteni kezdte a Limit Holdem játékát is. Las Vegasban a világ egyik legjobb játékosnak tartották, rendszeres részvevője volt a „Big Game”-nek is, ami Vegas egyik legnagyobb készpénzes játéka, és ahova csak nagyon nehéz bejutni.

Első igazán nagy sikereit 2003 és 2004-ben érte el, amikor először megnyerte a Larry Flynt´s Poker Challenge Cup-ot, ami 1 millió dollárt jelentett. Egy év múlva a 5th Annual Jack Binion World Poker Open verseny győztese lett, amiért 1.278.370 dollár volt a jutalma.

Karrierje során 3 WSOP és 3 WPT karkötőt nyert. A WSOP versenyein 47-szer végzett fizetős helyen. Tornákon elért nyereményi meghaladják a 7 millió dollárt. Még ha Greenstein az élő játékot is részesíti előnyben, néha látni lehet őt „barryg1” néven online is játszani.

De ami Barry Greensteint mégis különlegessé teszi, és ami a pókernek igazán nagyon jó reklám, az a segítőkészsége, amivel a Robin Hood nevet is kiérdemelte. 2008-tól minden versenyen nyert nyereményét jótékonysági célokra fordítja. Az adományok legnagyobb része a Children Incorporated nevű szervezetbe vándorol, amelyik gyermekek megsegítésével foglalkozik világszerte. De segítette még a Guyana Watch-ot is, valamint nagyon sok iskolát. Jótékonysági versenyek gyakori részvevője, játékosok ezreit inspirálva ezzel. Barry a bizonyítéka annak, hogy a pókeren nyert pénzt is lehet jó dolgokra fordítani.

Barry elismert író is, a pókeres szakirodalom kiemelkedő alakja. A Super System 2-ben, ami Doyle Brunson „póker bibliájának” a folytatása, egy fejezet is a nevéhez fűződik. Szerzője továbbá az elismert Ace on the River könyvnek is, amely nem is igazán a játékkal és a stratégiával foglalkozik, hanem inkább betekintést nyújt Barry magánéletébe és egy pókerjátékos kulisszái mögé.

 

Címkék:     Barry      Greenstein      Robin      Hood      póker      wsop      bankroll      készpénzes      verseny      játék      Limit      online      p      las vegas      versenyek      ev      pro      játékos      doyle brunson      készpénzes játék      le      december      karkötő      doyle      A póke      wpt      brunson      Jack Binion      tell      game      holdem      jótékonyság      jótékonysági verseny      limit holdem      binion      fizetős hely      nyeremény      j      KK      ty      50      iskola      5      aj      ak      az élő játék      él      él      él      él      ben      az él      p      kezd      Fizet      fizet      els      él      Az      karköt      dönt      kezd      dönt      c
Kapcsolódó cikkek