Chris_FergusonA pókerélet egyik legismertebb alakja, aki nélkül sok ezer rajongója a pókert már el sem tudja képzelni. Barátságos, karizmatikus, de főleg nagyszerű versenyjátékos.


Los Angelesben született 1963 április 11-én. A kártyákkal még nagyon fiatalon ismerkedett meg, 10 évesen már a póker szabályait is ismerte. Édesapja gyakran adott elő az egyetemen, ahol a téma a játék és a valószínűség kapcsolata volt. Ez is hatással lehetett Chris póker iránti vonzalmára. A középiskolában osztálytársaival már intenzíven játszottak, és még ha sikeres is volt, úgy döntött, hogy befejezi tanulmányit és egyetemre jelentkezik. Az kaliforniai egyetemen tanult, de tanulmányai mellett szinte minden hétvégén Las Vegasba látogatott, ahonnan mindig komoly nyereményekkel tért haza. Több év tanulás után informatikai Ph.D. végzettséget szerzett.

Chris az első játékosok egyike, aki megismerkedett az online pókerrel. De ez az online póker még nem hasonlított a játék mai formájára. Egy, az akkor egyetlen lehetséges módon, egy online program segítségével játszott.

Első nagy versenye az 1995-ös WSOP volt, ahol egy Limit Razz versenyen a döntő asztalig is eljutott. Legnagyobb sikerét azonban 5 év múlva érte el, amikor egy Seven Card Stud tornán megnyerte élete első karkötőjét. 2 hét elteltével azonban következett a legnagyobb meglepetés, ugyanis első helyen végzet a főversenyen. 551 játékos előtt végzett, az első helyért járó karkötő mellé zsebre vághatott még 1.5 millió dollárt. Ezzel örökre bevéste a nevét a póker történelemkönyvébe. Azóta sikerült még 3 karkötőt nyernie, valamint 64-szer ért pénzbe a világ legismertebb versenysorozatában. Ezzel a 3. legsikeresebb játékos lett. Ferguson azonban kimondott heads-up specialista. 2005 és 2006-ban csak egy hajszálon múlott az NBC National Heads Up Championship győzelem. 2008-ban viszont sikerült, amiért a jutalma 500.000 USD volt. Élő versenyeken 8.281.927 dollárt sikerült nyernie, ami a póker csúcskategóriájába sorolja.

Még ha többnyire élő versenyeken játszik, a Fekete Péntek előtt online is lehetett vele találkozni. A nevéhez kapcsolható egy nagy terem megalapítása is. Jó játékosokkal és programozókkal társult, aminek az eredménye lett a terem.

Említésre méltó még a pár évvel ezelőtti From Zero to Hero kihívása is. Úgy döntött, hogy 0 bankrollból 10ezreset épít. A szigorúan betartott bankroll managementnek köszönhetően ez sikerült is neki. Az összeget jótékonysági célokra fordította, de a kihívást nem szakította meg, és a bankroll managemet-et továbbra is szigorúan betartva, a 10.000-ből 100.000-et csinált.

Chris ezzel azt is bebizonyította, hogy freerollok-ból is meg lehet gazdagodni, de ehhez természetesen szükség van a kiváló képességekre is.

A következő grafikon Chris kihívásának alakulását ábrázolja

Kihvs

A pókerélet egyik legismertebb alakja, aki nélkül sok ezer rajongója a pókert már el sem tudja képzelni. Barátságos, karizmatikus, de főleg nagyszerű versenyjátékos.

Címkék:     póker      wsop      bankroll      freeroll      verseny      free      játék      Limit      Card      online      p      las vegas      versenyek      ev      pro      játékos      management      heads-up      le      karkötő      döntő      A póke      asztal      jótékonyság      döntő asztal      Online póke      nyeremény      NBC      mai      j      KK      eredm      kapcsolat      eredménye      ty      lista      50      heads up      5      aj      ak      bankroll management      SH      don      freerol      fordított      él      él      él      él      T.      ben      pókert      p      els      él      Az      t      karköt      dönt      dönt      c
Kapcsolódó cikkek