Daniel Negreanu - Interjú

Mikor döntöttél úgy, hogy profi játékos leszel?

DN: Még tinédzser koromban, úgy 17 évesen fordult meg fejemben a gondolat, amikor elkezdtem foglalkozni a pókerrel. Nem volt munkám, ezért ez a döntés könnyen született meg. Egy reggel felébredtem, 22 év körüli lehettem, és profi lettem. Úgy gondolom, azért jutottam erre a döntésre, hogy legyen miből élnem. De azt hiszem, hogy már azelőtt váltam profivá, mielőtt ezt tudatosítottam volna.

Tehát még tizenévesen sem dolgoztál étteremben, vagy hasonló helyen?

DN: Telemarketinggel próbálkoztam, de ez a munka csak egy napig tartott. A metrónál is dolgoztam, kb. 1 hónapig. Ezért szinte természetes, hogy a pókert részesítettem előnyben.

Biliárdoztál is. Hogy ment a játék?

DN: Jól. Egész jó játékos voltam, de nem elég jó, hogy kitűnő legyek.

Mikor tudatosítottad, hogy van érzéked a játékhoz?

DN: Ez nem tartott sokáig. Az első hónapokban vesztettem, és nem tudtam rájönni, hogy miért. De élveztem a dolgot és egyre többet játszottam. 2 hónap elteltével tudatosítottam, hogy jó vagyok a játékban. De ha visszatekintek, látom, hogy nagyon szerencsés is voltam.

Voltak kulcsfontosságú pillanatok a karriered során? És ha igen, melyek voltak ezek?

DN: Nagyon sok ilyen volt, 60-80 is. Félévente szoktam visszatekinteni és értékelni. Amikor 19 voltam, visszapillantottam, és azt mondtam: „Nagyon rossz játékos voltam.”. Most 30 vagyok, és szerintem 28 évesen úgy játszottam, mint egy idióta. Ami a 2000-es éves illeti, nem sokat játszottam. Ittam, bulizni jártam, élveztem az egész évet. Ez után az év után felébredtem, és beláttam, hogy komolyabban kell vennem a játékot.

Vannak ezekből az időkből származó emlékeid?

DN: Persze, nagyon sok. Egyszer pókereztünk, azt hiszem, hogy a születésnapomon. Közben a bárpultnál is iszogattam. Egész éjszaka csak játszottunk és ittunk. Ha jól emlékszem, több mint 80 ezer dollár volt nálam. Másnap reggel, amikor felébredtem, abban bíztam, hogy nem vesztettem el az összes pénzemet. Nem emlékeztem semmire. Ideges lettem, és kinyitottam a szekrényemet, hogy megnézzem, mennyim maradt. Azt reméltem, hogy legalább 10 ezrem maradt…és 18 ezret találtam. Fellélegeztem, hogy „csak” 70 ezret buktam.

Mit érzel akkor, amikor asztalhoz ülsz, és tudod, hogy ez a munkád?

DN: Igyekszem nem gondolni arra, hogy dolgozom. Ha ez az érzésem támad, inkább nem játszom. Ezért nem is játszom túl gyakran. Nagy tornákon indulok, amelyek vonzanak. Kiélhetem magamat rajtuk. A high stakes játékokat ugyanezért játszom. Ha „normális” játékot kellene játszanom, akkor a scrables-t választanám. Ha egy játék nem jelenti számomra a versenygést, unatkozom.

A póker megváltozott. Hiányoznak a régi szép idők?

DN: Egy kicsit igen. Valamikor a WSOP-n volt olyan torna, amin 200-an indultak. Mindenki ismert mindenkit. A profik mindig jobbak voltak, de most ezek a nagy tornák inkább szerencsejátékhoz hasonlítanak. Minden egyes évben egy ismeretlen fickóból világbajnok válik. Nagyon jó érzés nagy pénzt nyerni, de azt állítani, hogy most már ő a legjobb játékos a világon? Ez nonszensz.

Véleményed szerint a WSOP-kon emelni kellene a nevezési díjat, vagy változtatni a struktúrán?

DN: Nem. Nem gondolom, hogy rossz az, hogy 5000-en is indulnak egy tornán. Viszont a WSOP Év játékosa címet bárki is nyerje meg, meg kell, hogy érdemelje. Bárki nyerhet egy versenyt, ez a valóság. De egy olyan sorozatban, ahol 30-40-50 tornát rendeznek, csak az ismert játékosok közül kerülhet ki az összetettben legjobb.

Úgy jellemeznek, mint kellemes társaságot az asztalnál. Ez a taktikád része?

DN: Nagyon érdekes, de ezt pontosan Phil Hellmuth mondta nekem. Véleménye szerint ő a rosszfiú, én meg a jó. Én így feleltem neki: „Phil, ez nem az imidzsem, ez én vagyok. Magamat adom.” Élvezem a játékot, és minden pókerarcot használó ellenfelem csak untat. Természetesen azt is tudom, hogy a jó vélemény az előnyömre is válik. Ha kedvelik az embert, máshogy játszanak, kevesebbet trükköznek ellene. De így vagy úgy, úgy szeretném élni az életemet, mint egy kellemes fickó. Miért lennék én az, akit nem szeretnek?

Hatással van a read-jeidre az, hogy egyre jobban sikerül megismerned az ellenfeleidet?

DN: Igen. Ha tudom, hogy honnan származik az ellenfelem, ismerem a hátterét, azt, hogy mióta játszik, kire szavazott a választásokon – meg tudom állapítani, hogy milyen pókeres. Megismerem a mentalitásukat, hogy rasszista-e valaki, vagy éppen ügyvéd. Egyre több információt szerzek így róluk, fel tudom építeni a profiljukat.

Ez a profilkészítés a játék alapja?

DN: Igen. A matematikát meg lehet tanulni, elég pár könyvet elolvasni. Könnyű megtanulni a szabályokat. Tökéletesen el lehet sajátítani az elméletet, és azt állítani, hogy nem veszthettek. Viszont ha nem ismeritek az ellenfeleket, nem ismeritek a pókert sem. Ha a világ 10 legjobb játékosát vesszük alapul, akkor az ő stratégiájuk 95%-ban az emberismereten és a lelki nyomás ismeretén múlik.

Hogyan jelentkezik ez az online póker esetében?

DN: Nem lehet annyira hatásosan alkalmazni, de segít megérteni a játékot és felkészülni az élő versenygésre. Nagy a különbség, amikor olyan ellenfelek ellen játszunk, akik állandóan és kitartóan figyelnek bennünket.

Mire költöttél a legutóbb nagyobb összeget?

DN: Decemberben a Bellagio-ban 1.8 millió dollárt nyertem és rögtön utána vettem 6 Xbox játékot és 3 DVD-t. A többi pénzt a széfembe raktam. De gyakran költök nagyobb bulikra is. Nemrég egy kisebb partit szerveztem, 20 ezer dolláromba került.

Mit tanácsolnál a tv-ben téged néző, online játszó, profivá szívesen váló játékosoknak?

DN: Azt, hogy határozzák meg a prioritásokat! Viszont van számukra egy kellemetlen hírem is. Ha a múltban tudtam volna, hogy milyen jövő vár rám, talán más utat választok. Tudom, hogy ez egy szomorú hír, de ez az életforma nem könnyű. Ne dobjátok el a fiatalságotokat a póker kedvéért. Soha nem látogattam egyetemet, 40 éves fickókkal lógtam. És pontosan ezek az idők (egyetem, bulizás azonos korúakkal) azok, amelyeket már nem lehet visszahozni. Ezért nekem az a véleményem, hogy ne öljön meg benneteket a póker. Nem éri meg!