Doyle Brunson – farmerfiúból pókerlegenda 4.rész

ND: Akik téged jobban ismernek, azok tudják, hogy nagyon vallásos vagy. Olyan történetek is keringenek, hogy játék közben hirtelen felálltál és templomba mentél. Mit jelent számodra a hit?

DB: Nagyon vallásos családban nőttem fel. A szüleim baptisták voltak, gyakran mentem velük a templomba. Amikor aktívabban kezdtem a pókerrel foglalkozni, elvesztettem a kapcsolatot a hittel. Miután meghalt Doyla lányom, otthon ülve azon gondolkodtam, hogy miről is szól az élet. Pénz és hírnév, ezek nagyszerű dolgok. De nem ezek a legfontosabbak. A vallás szót nem szeretem. Keresztény vagyok. A vallás szó sok emberben gyakran rosszul van értelmezve. Nemrég egy barátommal találkoztam, aki prédikátor. Ő is elvesztette a lányát. Együtt múlattuk az idők a városban, de közben összefutottunk pár játékossal is. Láttam, hogy sokuknak személyes problémáik vannak és én szerettem volna rajtuk segíteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy összejöveteleket szervezünk, ahol átbeszéljük a gondjainkat. Sok játékossal találkoztam, akik nyitottak a hit felé és látogatni kezdték a találkozókat.

ND: Doyle, egyszer azt mondtad, hogy nem vagy hívő a szó megszokott értelmében, hanem kapcsolatban vagy a hittel. Sok hasznos dolgot teszel a többiekért. Úgy gondolod, hogy a hittel való kapcsolatod a tetteidből fakad?

DB: Keresztény vagyok. De ahhoz, hogy az legyek, nem kell minden vasárnap a templom első padjában ülnöm és mindenre csak bólintanom. Az én hitem különbözik a többi ember hitétől. Egyszerűen csak más utat választottam. Ezt sokan nem értik, de én ezen nem fogok velük vitatkozni. Gondoljatok azt, amit akartok, én meg abban fogok hinni, amiben én szeretnék.

ND: Életed legnagyobb blöffje nem egy pókerasztalnál történt. Hogyan sikerült átverned a téged pár évvel ezelőtt kirabolni szándékozókat?

DB: Éjfél után egy órával épp hazafelé tartottunk, és amikor a bejárati ajtóhoz értünk, 2, házamba betörni készülő fickóba botlottunk. Nem akartam őket beengedni a házba, ezért még ott az ajtónál szívrohamot színleltem. Eszembe jutott Titanic Thompson, aki ezt veszély esetén gyakran alkalmazta. Kettőnk között a különbség csak annyi volt, hogy ő pisztolyt is hordott magánál. Miközben kezdtem összeesni, a betörők megijedtek és elmenekültek.

ND: Tetszik, hogy Las Vegasban felismernek az emberek? Szerintem tudatosítják, hogy te vagy „az a” Doyle Brunson. Örülsz ennek?

DB: Nem nagyon. Mint azt már mondtam, az egómnak már búcsút intettem. Nemrég felkértek, hogy szerepeljek egy televíziós show-műsorban. Én mindig azon vagyok, hogy népszerűsítsem a pókert. Ezt nem személyes okokból teszem, hanem csak „visszafizetem” azt, amit a játék adott nekem.

ND: Még egy utolsó kérdés. Miután pár hónappal ezelőtt (az interjú 2003-ban készült) a WSOP-n karkötőt nyertél, valaki megkérdezte, hogy mikor szeretnél nyugdíjba menni. Ezt válaszoltad: „Akkor megyek nyugdíjba, amikor veszteni kezdek majd.” Mit gondolsz, ez mikor fog bekövetkezni?

DB: Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy szerencsés vagyok, mivel még mindig tudok ilyen magas szinten játszani, és többet tudok nyerni, mint veszteni. Igyekszem az elmémet formában tartani. Az évek során állandóan azon dolgoztam, hogy a gondolkodásom fiatalos legyen. Nem hiszem, hogy öreg lennék. Amikor régebbi képeket nézegetek, amiken én is rajta vagyok, mindig meg kell kérdeznem, hogy „Ki ez a fickó?” Amikor ezeket a fiatalkori fotóimat látom, nem tudom elhinni, hogyan is tudok ilyen öregnek kinézni. 19 évesnek érzem magam. Szórakoztató tud lenni, amikor visszanézi magát az ember. Volt egy elképzelésem magamról, de ez a kép számomra más volt, mint ahogy a többiek láttak. Most arra gondolok, hogy soha nem láttam magam kövérnek. Még ha tudtam is, hogy az vagyok, nem láttam magamon. Olyan fiatal srácnak láttam magam, aki Texasban nőtt fel, és rekordot futott 1 mérföld alatt. A lelkem mélyén még mindig gyerek vagyok.