Asztali etikett

A pókernek vannak írott és íratlan szabályai. Az írottakról mindenki a saját klubja szabályzatában olvashat, de van jó pár hallgatólagosan elfogadott „támpont", melyek ismeretét elvárják tőlünk. És, ha nem vagyunk tisztában ezekkel a szabályokkal, könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk.

Az első, és talán a legfontosabb az: ha nem vagyunk játékban, nem is szólunk közbe. Rengeteg, már-már ölre menő vitát láttam egy ilyen helyzetből kibontakozni. Onnantól kezdve, hogy eldobtuk a lapunkat, nem tartozunk szervesen az adott partihoz, tanácsos tehát csendben maradni.

Egy sarkalatos példa: 1. játékos dob, 2., 3. játékos a partiban. Lejön a flop, 2. nagyot emel, 1. felkiált: „Ó, a fenébe! Eldobtam a fullomat!" 3. játékos ebből arra következtethet, hogy 2. blöffölni próbált a fullra, ezért megad. Az emelés valóban blöff volt, 1. nem lopta be magát 2. szívébe. Soha ne említsük lapjainkat!

A játékosok többsége nem kedveli a „nagy dumásokat". Jóllehet, mi szeretünk csevegni, egy pókerasztalnál nem a beszélgetés az elsődleges cél. Erre mindig ügyeljünk! Ha csupán egy játékost zavarunk, már az is kellemetlen, de ha mindenkit, hamar kinézhetnek minket az asztaltól.

A házszabályzatok általában kikötik, hogy előttünk az asztalon csak a kártyánk és a zsetonjaink lehetnek, mégpedig rendben tartva, jól átlátható elrendezésben. Igen hamar kivívhatjuk játékostársaink ellenszenvét, ha ennek a szabálynak nem teszünk eleget. Mi is szeretjük átlátni ellenfeleink stack-jét, hogy tudjuk, mivel is állunk szemben.

Ám nem csak a játékosokra kell tekintettel lennünk. Ne feledkezzünk meg a játék nélkülözhetetlen tagjairól, az osztókról sem!

Nagyon sok játékos hajlamos az osztót hibáztatni, ha rossz a lapjárása. Az osztó folyamatos szidásával csak ellenszenvét váltjuk ki, és feszültségét növeljük A feszült osztó pedig hajlamosabb hibázni, az pedig nekünk sem jó.

Érdemes ezeket a jó tanácsokat megfogadni, ha azt szeretnénk, hogy legközelebb is szívesen üljenek le velünk játszani.