A WSOP Története - 3. rész: A 80-as évek
1980: FIATALOK, ELŐRE!
Kezdjük tehát az évtized első évével, amelynek során a legnagyobb csillag a 26 éves Stu Ungar (a képen középen) volt. Ez a kissé titokzatos fiú, akit a póker géniuszának tartanak, megelőzte mind a 72 játékost. Először vettek részt a versenyen nem amerikai játékosok is. Az utolsó 5 játékos között volt Ungaron kívül a legendás Johnny Moss és az 1976-1977-es győztes Doyle Brunson (a képen a bal oldalon) is. A heads-up-ban Ungar pont Brunsont győzte le és nyerte a 365.000 USD-t.
Diadala sokak szerint a póker történetének nagy vízválasztója volt. Egy fiatal, alig ismert játékos nyerte a bajnokságot, aki a heads-up-ban az előző évek nagy legendáját Doyle Brunsont győzte le.
1981: STU UNGAR CÍMVÉDÉSE
Stu Ungar a stílusával, stragiájával és excentrikus viselkedésével, valamint a WSOP címvédésével írta be magát a póker történelmébe. A versenyt ugyanis ez évben újra megnyerte. A fogadóirodák az előző évi sikere ellenére a verseny előtt nem hittek a sikerében, és 25:1 arányban lehetett rá fogadni.
Sikerét a CBS Sports élőben közvetítette. Ténylegesen más győztes volt, mint az előző évek bajnokai – korosodó, tapasztalt játékosok cowboykalapban, az USA déli államaiból. Ungar más volt – fiatal, new york-i, aki teljesen máshogy viselkedett az asztalnál mint az megszokott volt. Ebben az évben 74 játékos előtt végzett, az utolsó leosztásban AQ-val verte Perry Green különböző színű 10-9-ét (riveren jött a Q), és 375.000 USD-t nyert.
1982: EGY ZSETONNAL A GYŐZELEMIG
Ungar személyisége és fiatalsága több játékost vonzott Vegasba a következő évben, és 1982-ben megdőlt a 100-as határ. Az első helyezett először nyert fél millió dollárt.
A főasztalon olyan csillagok ültek mint Dewey Tomko, Berry Johnson, Brian „Sailor“ Roberts, valamint Doyle Brunson, és a későbbi győztes Jack Straus. Straus úgy lépett be a történelembe, mint aki egyetlen, 500 dolláros zsetonból képes volt talpra állni, és megnyerni az egész versenyt. Bill Baxter és David Sklansky 2-2 karkötőt nyertek ebben az évben, Vera Richmond pedig az első női győztes volt, aki nem csak nőknek kiírt versenyen diadalmaskodott.
1983: SZATELIT VERSENYRŐL A GYŐZELEMIG
1983-ban nagy újdonság volt a szatelit versenyek (selejtezők a WSOP-ra) megrendezése. A későbbi győztes, a 38 éves Tom McEvoy is így került be a főversenybe. Először egy 100 USD-s selejtezőn próbálkozott, de nem sok sikerrel. Benevezett egy újabb 1.160 USD-s szatelitre, ahol Sklanskyt, James Domant és még 6 játékost búcsúztatott. Megnyílt előtte az út a főversenyre, ahol egy rekord hosszú, 7 órás heads-up-ban győzött. „A főverseny megnyerésének abban az időben természetesen nem volt olyan dramatikus hatása mint most, amikor csillagászati összegért játszanak.“, mondta később Tom McEvoy
1984: AZ AIR FORCE VOLT TAGJÁNAK GYŐZELME
1984-ben a CBS nem közvetítette a versenyt, úgyhogy az amerikai légierő volt tagjának, Jack Kellernek kettős győzelme (főversenyen, 132 ellenfél ellen és egy Stud verseny 1. helye) sem volt nagy dobra verve.
Keller háromszoros karkötő-tulajdonos, 3 millió dollárt pókerezett össze, 1994-tőĺ a hírességek csarnokának tagja. Érdekesség, hogy lánya, Kathy Kolberg szintén pókerjátékos.
1985: A 78 ÉVES JOHNNY MOSS UTOLJÁRA A FŐASZTALNÁL
Ezt az évet Bill Smith uralta, de sokkal híresebb a 2. helyezett T.J. Cloutier. Smithről később úgy nyilatkozott, hogy józanul nem igazán játszott jól.
1985-ben 140 játékos nevezett. Johnny Chan ebben az évben nyerte első karkötőjét, és hallatott még magáról Johnny Moss is, aki ez évben ült utoljára a főverseny döntő asztalához.
1986: EGY ÚRIMEBER, JOHNSTON GYŐZELME
Az 1986-os versenyt Berry Johnston uralta, aki 140 játékos előtt végzett az élen. Nyereménye 570.000 USD volt. Johnston 4 évvel előtte már ült a döntő asztalnál, akkor a 3. lett. 4 évvel később (1990-ben) szintén döntős volt, akkor az 5. helyen végzett. A WSOP-n különböző versenyeken 5 karkötőt sikerült nyernie, és a mai napig nagyon jó játékos. 2008-ban 3 versenyen is pénzbe ért – a legjobb eredménye a $10.000 World Championship Omaha Hi/Lo Split versenyen a 10. helyezés volt. A WSOP sorozatban összesen 55 alkalommal végzett fizetős helyen, ami az örökrangsorban a 4. helyet jelenti. Karrierje során 3.200.000 USD-t pókerezett össze. Híres arról, hogy az asztalnál és a magánéletben mindig úriemberként viselkedik.
1987, 1988: JOHNNY CHAN A SZÍNRE LÉP
A Johnson utáni következő győztes Johnny „The Orient Express“ Chan volt, akinek a győzelméről már az ESPN is tudósított. 151 játékos előtt végzett az élen, győzelméért 625.000 USD-t kapott. A következő évben (1988) is Chan diadalmaskodott, 178 játékost megelőzve. A heads-up előben volt közvetítve, ahol Erik Seidelt győzte le. Ez a küzdelmet a későbbiekben a Rounders című filmben vitték vászonra Matt Damon főszereplésével. Johnny a filmben szintén feltűnt. Johnny Chan nagyszerű eredményei, hírneve és nem utolsó sorban nagy nyereményei hatására nagyon sok új játékos kezdett a póker iránt érdeklődni.
1989: PHIL HELLMUT, A LEGFIATALABB WSOP GYŐZTES
Az évtized utolsó évében az akkor 24 éves Phil Hellmut győzött. Az addigi legfiatalabb WSOP győztes lett, sikerült 177 játékos előtt végeznie, és rekord nagyságú nyereménnyel távozhatott (755.000 USD). A kétszeres bajnok, Johnny Chan a 2. hellyel kellet hogy megelégedjen. Hellmut a mai napig 11 (!) karkötőt nyert a WSOP-n. A közeljövőben vele is részletesebben fogunk foglalkozni.
A WSOP GYŐZTESEI 1980-1989
Végezetül nézzük a 80-as évek legjobbjait
- Idő: Naponta 20:25
- Nevezési díj: ingyenes
- Idő: 14.15-től két óránként
- Nevezési díj: €1.10, €2.20, €3.30, €5.50
- Szeptember 4. 20:00
- Pokerpro.hu €100 Free
- Jelszó: sz04hun
